Meglepetés: itt tanulni is kell?!

Ez a bejegyzés három napja megíratlanul hever a vázlatok között, szóval azt hiszem igen, itt tanulni kell. Továbbá lassan egy hete beteg vagyok, szerintem megvolt a term legnehezebb hétvégéje, és miután fél ötkor végre lefeküdtem, fél nyolckor a tűzriadó keltett. Nagyjából ezek a mentségeim vannak arra, hogy múlt kedd óta nem írtam.

Tölcsérrel a fejünkbe a tudást!

Előző héten is négy szupervízióm volt, és a mostanin is négy lesz, ami ugye négy leadandó dolgot jelent, ami nagyon fájdalmas volt (szombat délben volt egy határidő, hétfő délben pedig kettő, ami elég rossz kombinációnak bizonyult). De ebben a termben ilyen már többet nem lesz, csak maximum három szupervízió lesz hetente (attól tekintsünk el, hogy ez 7-8. héten pontosan ugyanezeket a határidőket fogja jelenteni), szóval most igyekszem arra gondolni, hogy ha ezt túléltük, akkor a többit is túl fogjuk. A tanulnivaló nagyrészt amúgy igen érdekes (meglepetés!), a problémák csak ott kezdődnek, hogy még mindig tisztázatlanok az elvárások. Tehát kellett írni egy fél-egy oldalas beszámolót egy dialektálisan megjelenő mondattani/hangtani jelenségről. A legtöbbről fejből tudtam volna írni ennyit (vegyük észre, fél oldalt bármiről össze lehet kaparni), de hát gondoltam ha kaptunk szép olvasmánylistát, biztos nem véletlen. Az olvasmánylista, mint kiderült mindenféle jelenleg is zajló kutatásokról, ezerféle alternatív hipotézisről és összességében olyan dolgokról szólt, amikhez a szükséges elméleti hátteret szerintem kizárt, hogy elvárják a harmadik héten, hiába Cambridge. De még ha mindent szépen meg is értek, akkor is lehetetlen fél oldalban összefoglalni. Probléma továbbá, hogy nagyon nehéz és időigényes ezekről a dolgokról írogatni. Persze, elolvassuk, érdekes, kijegyzeteljük, szívesen beszélgetnénk róla... de nem, írjuk le egy oldalban, hogy mit olvastunk, miközben próbáljunk meg úgy tenni, mintha nem plagizálnánk, de mi is az a plagizálás, mikor alapfogalmakról van szó, amiket olyan sokféleképpen azért ne lehet elmagyarázni... nem kellemes.

Ezzel egyébként az is a gond, hogy a szupervizoraink láthatóan nem tudják tartani a lépést, semmi, de semmi nincs időre kijavítva, egy hetet vártunk egy esszére, és mikor kijavítják, akkor is két félmondatos kommentár van rajta. Mindenki azt mondja Oxbridge-ről, hogy megírod az esszédet, aztán az okos szupervizor darabokra szedi, és ez nyilván nagyon fejleszt téged. Ehhez képest az én visszajelzéseim eddig nagyjából abból álltak, hogy "szép munka. ide írhattál volna még egy példát. remek.". Ez egyrészt jó, mert alapvetően pozitív a kommentár, de közben meg nagyon az az érzésünk, hogy el se olvassák a dolgokat. Ja, meg késnek, meg szét vannak esve, meg fogalmuk sincs mit is akarnak tanítani. Persze nem az összes, meg nem vészes a helyzet, meg nyilván mindenhol tökéletlen az oktatási rendszer, és még mindig jobb, ha Cambridge-ben nézek szembe a tökéletlenséggel, mintha a Gödöllői Főiskolán, na de na.

Múlt szerdán egyébként még a term legnehezebb napja is megvolt, két előadással és két szupervízióval: ennél is már csak jobb lesz. Egyébként hiába csak 4 óra, azért tényleg nagyon más a terhelés, ha interaktív és folyamatosan gondolkodásra kényszerítő a 60 perc, mintha "csak" jegyzetelni kéne egy előadást.

Nagyon dicsértem a könyvtárak felszereltségét: na ennek is elértük a határát. Kellett ugyanis egy könyv (utóbb kiderült, hogy borzalmas) az egész évfolyamnak, és alig volt belőle pár példány. Az egyik szimpatikus (nem) szupervíziós csoporttársam pedig szó szerint röhögve vitte el az orrom előtt a tanszéki könyvtár overnight példányát... szóval ez is eredményezett egy kisebbfajta krízishelyzetet. (Ez az overnight loan rendszer egyébként tényleg jó, a legkeresettebb könyvekből egy példányt mindig csak délután négytől lehet kivenni, és másnap délelőtt fél tizenegyre vissza kell vinni, így napközben elvileg mindig hozzáférhető.) A problémát végül úgy sikerült megoldani, hogy felfedeztem, hogy egyetlen egy college-ban van egy példány a könyvből, és szerencsémre pont abban, amibe a "magyar apukám" jár. Szóval a végén még házhoz is hozta nekem ezt a remekművet. Mindezt pedig zserbóval háláltam meg. Apropó zserbó...

Kulináris élvezetek!

Szerető szüleim elküldték a téli ruháimat és mellesleg egy doboz zserbót is mellé. Szóval napok óta mindenkit zserbóval etetek. Mindennek következtében rájöttem, hogy az angol nyelv igen szegényes, ha süteményekről van szó (jó, nem, ezt én sem gondolom komolyan). De egyszerűen nincs szó a süteményre. Legalábbis én 6 napja ezen gondolkodom, és még nem találtam. Van cookie meg biscuit, de az keksz. Persze más kérdés, hogy mi meg a cookie és a biscuit között nem tudunk magyarul különbséget tenni. Aztán van a brownie, de az nem az állagra meg a formára utal, hanem az konkrétan az az egy sütemény. Általános kategóriából pedig gyakorlatilag csak a cake maradt, amit én magyarra botor módon mindig is tortának fordítottam. Hosszas konzultációk után arra jutottunk egyébként többekkel, hogy a zserbó is cake. Ami csak azért gond, mert akkor a zserbót és az összes tortát mind egy kategóriába soroljuk. Ami nyilván tarthatatlan.

Kiderült egyébként az is (fokozódnak az izgalmak, látom ám), hogy sok szavuk van a kis angoloknak a narancs-mandarin spektrumon elhelyezkedő különféle gyümölcsökre. Ja, hogy ez egy spektrum? Nem, én sem tudtam. Számomra létezik narancs és mandarin. (Meg persze grépfrút és vérnarancs.) Az angolok számára van a kettő között/mellett még minimum két másik is, az egyiknek az a neve, hogy satsuma, a másikat meg se tudtam jegyezni. Elmagyarázni persze senki nem tudja, hogy mi a különbség egy mandarin és egy satsuma között, szóval újabb szörnyű dilemma fog életem végéig elkísérni.

Odáig fajultak a dolgok egyébként, hogy teljesen kifogytam mindenféle teából. Ma este aztán vettem egyrészt mentát, másrészt a nagy felszabadult alváshiányos poszt-esszé kedvemben egy liquorice nevűt. Fogalmam sem volt mi az, de az volt ráírva, hogy 'comforting', gondoltam az most pont jól jönne. Furcsa. Megpróbáltam elmagyaráztatni többekkel, hogy mit is iszom épp, de nem igazán sikerült felfognom. Mindannyiunk kedvence, a sztaki szótár most látom, hogy azt írja medvecukor, vagy édesgyökér. Őszintén szólva még azt sem tudom biztosan, hogy a medvecukor és az édesgyökér az most ugyanaz a dolog-e. Valaki műveljen ki a témában! Egyébként a menta jobb.

A bátyám azt mondta, hogy akkor fogom tudni, hogy már otthon érzem magam Cambridge-ben, ha elő merem venni nyilvánosan ezt a bögrét (amit tőle kaptam a be-sem-merem-vallani-olyan-sokadik születésnapomra). Jelentem, szerdán megjött, és rögtön körbe is hordoztam véres kardként az emeleten. Sőt, tegnap Megnek már ebből adtam a kávét hajnali fél egykor tanulás közben.

Egyértelműen passzol a "My body is just a filter: coffee goes in, sarcasm comes out" pólómhoz. Egy perces néma csend a bátyám zsenialitásának!

Na, azért ez mégis csak a lehetőségek fellegvára!

És nem csak azért, mert csütörtökön az igazgatónő palotaszerű házában voltunk megvendégelve, meg általánosságban sűrűek a pezsgőzős események. Elmentem pénteken és szombaton egy-egy előadásra (mármint nem kötelező egyetemire), hogy lássak végre valami perspektívát, ne csak azt érezzem, hogy a szobáinkban szenvedünk, és folyamatosan csak könyveket olvasunk, amiket aztán nincs kivel megbeszélni. Pénteken Francis Nolan adott elő szűk körben a párszaszóról, amit ugye ő talált fel. Nagyon szórakoztató volt, bár sajnos kiderült, hogy ellentétben az interneten terjedő információval, meg főleg a Tolkien által kitalált nyelvekkel, a párszaszó nem egy teljes nyelv teljes nyelvtannal és tízezer szóval, csak a filmekben konkrétan elhangzó mondatokat fordította le.

Hétvégén volt a Festival of Ideas nevű program, ahol tudományos népszerűsítő előadásokat tartott a sok okos cambridge-i professzor. Egy előadáson voltam, csak, de az egyrészt nagyon érdekes volt, meg inspiráló, meg kicsit újra éreztette velem, hogy azért vagyunk itt, hogy ilyen izgalmas dolgokról tanuljunk, hiába tűnik néha soknak, unalmasnak és monotonnak. Másrészt pedig valahol... durva (nem vagyok hajlandó illőbb jelzőt keresni most) volt látni, ahogy 100+ felnőtt ember csügg a professzor szavain, és ideutazott azért, hogy meghallgathassa. Azt a professzort, aki két hét múlva már engem is tanítani fog.

Minden, ami nem fért be a fentebbi béna alcímek alá!

Voltak csütörtökön tesztelni az elektromos dolgainkat, mert nehogy már lángokban álljon egész Dél-Anglia azért, mert én az ebayről vettem a töltőmet egy dollárért. Ebben a tesztben az a jó, hogy kötelező, ámde fizetünk érte, és konkrétan elkobozzák azt, ami "megbukik". Meg persze felmerülnek olyan kérdések is, hogy mi értelme van, ha önbevallásos alapon megy, és amit nem akarok átadni a bácsinak, azt nem fogom. Ha meg év közben veszek valamit, nyilván nem fogom még egyszer kihívni. De megvolt a nagy esemény, most már mindenem ott díszeleg egy kifejezetten esztétikus és szolid (nem) matrica hatalmas 'passed' felirattal. Mindenemen... kivéve, amit elkoboztak! Komolyan, elkobozták! Csak úgy elvitte a bácsi a magyar elosztómat, és sosem látom majd viszont! Az átalakítómat és a laptoptöltőmet is majdnem elvitte, még szerencse, hogy épp itt voltam (bejönnek ám az ember szobájába távollétében is), és sikerült meggyőznöm, hogy csak azért, mert az elosztómon van ausztrál dugasz nem fogom használni Angliában élő európaiként... Viszont igazán fantasztikusan jó, hogy elvitte az elosztómat, mert tudjátok mit nem árulnak itt? Hát európai elosztót. Mert miért is árulnának. Úgyhogy végül vettem egy angolt, és most több átalakítót is használok egyszerre, és ja, nagy volt a szomorúság csütörtökön emiatt. (Meg amiatt, hogy lazán beleszórták a bácsik az ágyunkba az összes koszos kábelt. Heló, ott alszom, nem véletlenül a padlón készítettem össze, és nem a párnámon.)

Vannak ám szociális programok, nem csak szakmai előadásokra járok hétvégén is. Játszottunk például unót, ami nagyon randomnak hangzik, és bennem a harmadik osztályt (mármint általános iskola) idézi fel, de nagyon jó volt. Meg voltunk ma a bűvész society bemutatóján, ami szintén nagyon randomnak hangzik, de szintén nagyon jó volt. A debate meg persze még mindig igen-igen jó, a világbajnoki elődöntőssel együtt brainstormolni készülési időben nem semmi élmény. Csak persze kicsit műveletlennek és bénának érzi magát az ember, de még úgy is megéri. Ja, és végre bejutottam az edzőterembe, úgyhogy az elmúlt három napban már volt hol feszültséglevezetnem. Amellett persze, hogy a nap 24 órájában történő kekszevéssel is feszültséglevezetek, szóval azt hiszem ez 1-1.

Az oké, hogy nagyon jófej nagyon sok lány a college-ban, de azért pár mondatban megemlíteném azt is, hogy nagyon-nagyon jó, hogy Meggel ilyen jól kijövünk. Zseniális az is, hogy egymás mellett van a szobánk. Nagyon jól tanulunk együtt, nagyon jól szenvedünk együtt, nagyon jól kapunk együtt hisztérikus röhögőgörcsöt hajnali háromkor a tanulás 15. órájában, és nagyon jókat beszélgetünk nem nyelvészetről is. Szóval azt hiszem szerencsém van. Egyébként ez tényleg mázli, sokan mondják, hogy kellemetlen tud lenni, ha nem jönnek ki különösebben jól az egy college-ba és szakra járók, és gyakran elő is fordul. Szóval ez legalább valami olyan, amire nem tudok panaszkodni, ha már minden másra láthatóan igen.

Ezennel pedig a gyógyszeres táskámat ölelgetve elvonulok aludni.

Ui.: Ha jelentősen romlik az írásom színvonala, akkor elnézést, de sajnos a hétvége eljuttatott oda, hogy enyhén émelygek, ha egy üres dokumentumot kell szavakkal megtöltenem.