Jobb az alkoholnál a csokoládé, annál pedig már csak kávé

Az időrendi sorrendet félredobva első és legfontosabb hírem: már a saját kávéfőzőmben készült kávét iszom! Fenomenális!

Ő az új legjobb barátom

Na de mi történt tegnap? Először is elmentem az időpontomra a bankba, ami azt jelentette, hogy keresztülrohantam a fél városon, nehogy elkéssek. Igen, valóban, máris sikerült átállnom a cambridge-i idő szerinti túl későn indulásra a dunakeszi idő szerinti későn indulásról. Szombat lévén tele volt minden turistákkal, akik egyébként tényleg nagyon szórakoztatóan (most még azt mondom szórakoztató, majd kérdezzetek meg két hét múlva) bámulnak meg mindenkit, aki a cambridge-i diák állatfaj egy példányának tűnik. Mint mondjuk én, miközben egyedül küszködök egy csomó bevásárlószatyorral, meg a közlekedési szabályokat véletlenül sem figyelembe véve száguldok át a belvároson. Jó, oké, a közlekedési szabályok lazán kezelése lehet, hogy inkább a kelet-európaiság jele, nem a cambridge-i diákságé. Szóval van bankszámlám.

Ezek után sikeresen megvettem nagyjából mindent, amit még meg kellett, vannak már füzeteim, konyharuháim, tányérom, folyékony szappanom és természetesen kávéfőzőm. Nagyon cuki, egy adagot főz le egyszerre, és ugyan a három adagos konkrétan olcsóbb volt, úgy döntöttem, hogy jobban jár hosszú távon a szív- és érrendszerem, ha nem teszek ki magam elé csábításnak mindig három kávét. A konyhaboltban (?) kedélyesen elbeszélgettem a pénztáros hölggyel arról, hogy honnan is származom, és hogy neki van egy barátnője, aki Cambridge-ben tanít magyart (??), akinek pedig van egy barátnője, aki a közeli étteremben dolgozik, és amúgy ráadásul még Eszternek is hívják (nyilván magyar). Ezek után átmentem a papír-írószerbe, ahol épp egy magyar család vásárolt. Szóval everybody is Hungarian (ez amúgy intertextualitás itt, nem a saját hülyeségem).

Délután elmentünk gownt venni, vagyis talárt, ami az igazi Harry Potter érzést adja. (Persze valószínűleg azért Cambridge-ben előbb hordtak az emberek talárt, mint a Harry Potterben. Úgy 800 évvel.) Ezt már holnap is kell majd viselni beiratkozáshoz (matriculation), aztán szerdán a nagy vacsorához, meg szombaton az évfolyam fotóhoz. Illetve mostantól minden egyes formal hallon hordani kell majd. A gown pontos kinézete függ az ember diplomájának típusától, bizonyos mértékben az életkorától, és persze a college-tól is. Az undergraduate gownok első ránézésre nagyjából mind egyformák, a különbség csak annyi, hogy hogy van díszítve, illetve felvágva az ujja, meg van-e rajta egy pici kék varrás. Aki nagyon elmerülne a témában, annak ajánlom a következő oldalt: http://cuhags.soc.srcf.net/gowns/

A dolog meseszerűen hangzik, valójában pedig igazából egy nagy fekete lebernyegről beszélünk, ami ráadásul egy méretben készül, szóval én a 164 centimmel különösen varázslatosan fogok mutatni egy olyan talárban, ami alapvetően egy 190 centisre is jó kell, hogy legyen. Mondjuk mivel úgysem földig érő, nem lesz _annyira_ feltűnő, meg egy alaktalan ruhadarabot nem is fontos személyre igazítani. Jöjjön egy remek, szobámban lógós kép, amiből semmi nem derül ki, de legalább fokozza az izgalmakat addig, míg megjönnek a már gownban pózolós képek. Akarom mondani beiratkozós.

Nagyon Batman

Délután volt egy "tea a szülőknek és a diákoknak" program, ugyanis elkezdtek beköltözni a helyiek is, tegnap konkrétan az összes természettudományt tanuló (a bölcsészek és hasonszőrűek ma jönnek). Mint megtudhattuk, ez a nem annyira nagyon ígéretes cím rengeteg ingyen süteményt takart, és kiderült, hogy mindenki legalább annyira lelkesen tud itt is ráugrani az ingyen kajára, mint otthon. Egyébként nagyon finom volt, természetesen ma is kénytelenek leszünk elmenni, ha már a szüleink nincsenek itt, muszáj, hogy valaki megegye az ő adagjukat is. Lassan kezd megtelni a folyosóm is, megjött például egy fantasztikus yorkshire-i akcentussal rendelkező állatorvosnak tanuló lány. Nádasdy Ádám egyszer azt mondta, hogy a yorkshire-i akcentusnál még a hollandot is könnyebb megérteni, és "az pedig már valami".

Megismerkedtem egyébként (ismét) az örökbefogadó anyukámmal is, aki egy harmadéves nyelvész lány, és azt mondta, hogy félig örökbe fog fogadni, mert hogy egyik anyukám sem nyelvészetet tanul. Ha ez nem lenne elég, megjött az egyik anyukám is, és rám öntött 5 percnyi brit hadarást arról, hogy komolyan, ha bármiben segíthet, azonnal szóljak, és jövök-e ma bulizni, mert ő amúgy minden nap megy, szóval úgyis találkozunk majd, és fantasztikus az élet, és tök izgi, hogy magyar vagyok, és komolyan, keressem a szobájában, vagy telefonon, vagy tényleg, igazán. Bulizni egyébként nem mentem, társaságilag a "játékok a bárban" programot választottuk, ami megdöbbentően szórakoztató volt. Kiderült ugyanis, hogy a Newnham épületeinek nevével székfoglalót játszani, meg "mi a kedvenc sütid" memóriajátékokat akkor is jó, ha amúgy a társaság 18-22 éves egyetemistákból áll. Volt még csokoládéevő verseny is, amit speciel én nem ismertem, és az a lényege, hogy körben ülve mindenki dob egyet egy dobókockával, és ha hatos, akkor be kell menni középre, felvenni sapkát-sálat-kesztyűt, majd késsel-villával nekiállni megenni (persze először kicsomagolni) egy tábla csokit. A dobálás a háttérben persze megy tovább. Szóval összességében ez inkább egy harmadikos babazsúrnak hangzik, nem pedig vad egyetemi első hétnek, de őszintén szólva azt hiszem jól választottam. Pláne, hogy így effektíve meg is lehetett emberekkel ismerkedni.

Most pedig megjött a másik nyelvész lány a szomszédba, illetve rohannom kell az első vendégemet felszedni a buszállomásról, szóval hugs and kisses, este remélhetőleg folytatom az élő etetést (a remek szóvicc megfejtését kommentekben várom).