[Vigyázat, hatásvadász bulvárcím] Már férfiakkal is ismerkedem!

De tényleg. Igazából őszintén fel sem tűnt, zavarni meg pláne nem zavart, hogy ugye eddig (gyakorlatilag) csak lányokkal érintkeztem Cambridge-ben. Ma este viszont elmentem vitázni, és hölgyeim és uraim, örömmel jelenthetem, hogy a magyar vitaélet egy valamiben biztosan jobb a cambridge-inél (bár sajnos csak egy picit): a gender balance-ben. A vitában, amiben végül részt vettem 7 úriember volt, meg én. A bíró ellenben hímnemű volt, csak úgy, mint azok nagy része, akiket úgy körülnézve láttam. Szóval úgy tűnik sok száz éves angol hagyományok ide, vagy oda, itt sem jelentkeznek tömegesen a nők, ha arról van szó, hogy szónoki, meg érvelési készségek, meg ki kell állni, meg ellentmondani a másiknak, meg adrenalin. (Ez ellen amúgy - nagyon helyesen - próbálnak küzdeni itt is, meg a világon nagyjából mindenhol, ahol van formális vita.)

Az alábbi részt nem olvasom el, ha már kezd zavarni, hogy Eszter folyton a vitáról beszél

Nos, igen, felrúgjuk az időrendet, muszáj mostazonnal beszámolnom arról, milyen is volt az első cambridge-i vitám. Alapvetően rossz, mérhetetlenül nem volt sem struktúrám, sem kiterjesztésem, és még a partneremmel sem sikerült nagyjából semmilyen mértékben sem együttműködni. De mindez csak az, amit a teljesítményemről gondolok, maga az élmény, meg ahogy meg van csinálva, hát az erősen hű.

Összesen szerintem simán volt 100 ember, aki eljött a workshopra. Ja, hát igen, ez nem Magyarország. Három szintű csoport volt, amibe besorolhattuk magunkat, a "fogalmam sincs mi ez az egész, nem próbáltam, de érdekel" (mint kiderült, ez a jelenlévők jó része), a "vitáztam már", és a "vitáztam már, és szerintem baromi jó is vagyok, meg nyeregetek néha versenyeket". Értelemszerűen a középsőbe mentem. A rövid elméleti alapozás sajnos kevés újat mondott, de hát valahol el kellett kezdeni. Aki tartotta, az pedig mellékesen a tavalyi világbajnokság egyik elődöntőse. Az Európa-bajnokságon pedig a top15 legjobb szónok egyike volt. Amúgy. Ő is bírálta a vitánkat, és ugyan nem idézném, hogy mit mondott pontosan a beszédemről (nyilván jót is, rosszat is, elvégre angol), azért szépen felírtam egy füzetbe. (És azzal a füzettel fogok aludni!!444!!! Nem.)

A Union chamber. Ebben vitáztam. Durva az élet.

A téma a halálbüntetés bevezetése volt (igen, valóban, kezdő), a nyitó kormány minden pontunkat elvitte, és végül harmadikok lettünk. Annak, hogy az egyetlen lány voltam a vitában egyébként csak annyi hátulütője volt, hogy utána az összes kedves fiatalember elmondta, hogy mennyire tetszett neki a beszédem, és milyen jó volt. És így srácok, heló, ez igazán kedves tőletek, de tudom, hogy nem igaz, csak azért, mert angol úriembereknek születtetek, szabad néha a valóságot is figyelembe venni. (Túlzok ám azért helyenként, khm.) Menthetetlen nem voltam, meg a legrosszabb sem, csak hát ha nincs kiterjesztés, akkor nincs kiterjesztés. Miközben készültünk a partneremmel (=én próbáltam kitalálni mit nem fognak elsütni a nyitó kormányban, ő meg aktívan volt creepy) odajött egy random szimpatikus srác, hogy segítsen-e, meg utána érdeklődött, hogy hogy ment. Utóbb kiderült, hogy ő is top50 szónok volt a világbajnokságon, úristen, nagyon durva milyen szintű vitázók sétálnak itt mindenhol a puszta földi halandók (=én) között. Rendben, oké, megpróbálok egy kicsit visszavenni a többek által érthetetlen fanatizmusnak vélhető lelkesedésemből.

Egyébként ja, mindenki rendesnek tűnik, jó lesz ez így hetente. Még két francia kanadai sráccal is beszélgettem (amúgy ők voltak a nyertes nyitó kormány), hogy nekik is csak második nyelvük az angol, és kéne járni versenyekre közösen. A legtöbb versenyen ugyanis az alapszakaszos körök után külön van továbbjutás ESL (angol mint második nyelv) kategóriásoknak, ami értelemszerűen alacsonyabb színvonalú, mint a sima továbbjutás, viszont csak akkor számolódik el ESL-nek a csapat, ha egyik szónok sem anyanyelvi. Szóval bár egyelőre nem tervezek versenyekre rohangálni (pedig küldenének ezek már mindenhova most hétvégén is, félelmetes), azért jó tudni, hogy lesz opció.

Brutális amúgy a pénz is, meg a hozzáállás is - persze a jó értelemben. A hétvégi versenyre pro-am párosításban fogják küldeni a csapatokat, vagyis nem adhatja meg az ember, hogy kivel szeretne vitázni, és minden kezdő egy tapasztalt párt kap (pl. jelenlegi Európa-bajnok!). Mindez 15 fontért utazással együtt, mert a többit kifizetik. Szóval nagyon nehéz megállnom, hogy ne ugorjak az összes ilyen lehetőségre, de lesz még másik verseny, meg van még három év, meg alapvetően ebben a termben szeretném kitapasztalni, hogy elméletben mennyi időm maradna majd később más dolgokra, ha amúgy, igen, szomorú tény, közben tanulok is. A középiskolás versenyen bírálni persze jelentkeztem, mert az eggyel kihagyhatatlanabbnak tűnt. Megtudtam egyébként, hogy emiatt a verseny miatt (600 csapat, esélyegyenlőséget teremt, világbéke, stb) kap karitatív státuszt a Union. Hatalmas pénzmosási potenciált látok az egészben. Vagy csak nem kell adózniuk a rengeteg tagsági díj után, én nem értek ehhez, de tényleg iszonyatos mennyiségű pénzük van. Ha megyek a középiskolásokat bírálni, akkor minden utazásomat fizetik, és még azt is meg lehetett adni, hogy Anglia melyik területére mennék legszívesebben.

Most már komolyan mondj valamit, ami nem a nyomorult vitázás

Van ám más is, ha már új képek nem. Csomó fontos dolog történt, például mostam, úgyhogy most már teljes mértékben megnyugodhat a számos egyenesági felmenőm, képes vagyok nem éhen halni, mosogatni és mosni is, az alapokat megkaptam tőletek, szép munka volt. (Úgy emlékszem van már hivatalos iróniajel egyébként, mi is az?) Egy meggondolatlan pillanatomban pedig még a dugót is betettem a mosdókagylóba, és összeeresztettem a meleg vizet a hideggel. Bűnös és tisztátalan érzés volt, és ígérem nem csinálom többet, csak ne áruljátok el senkinek.

Mellékesen pedig hivatalosan is véget ért az első hét (ne feledjük, hogy szerda van (volt)), szóval minden előadásból volt már mostanra egy. A maiak a szocio-/pszicholingvisztika és a mondattan/jelentéstan voltak. Mindkettő érdekesnek tűnik, és mindkettőt holland előadó tartja. Mármint nem ugyanaz a holland előadó, hanem egy-egy holland előadó. Éljenek a nem anyanyelviek! Szóval gyűlik a munka is, péntek estig le kéne adnom megint egy esszét, remélhetőleg meg is fogom írni valamikor holnap.

És, és, és megvolt az első szupervízióm. Megtudtuk, hogy azért 5-6 fősek a nyelvészet szupervíziók, mert így lehet 6 darab termönként, míg (ahogy más szakokon jellemző) ha csak ~3 fősek lennének, akkor csak 4 lehetne, és a tanszék úgy döntött, hogy a több jobb. Szóval itt is vannak anyagi korlátok, mint az látható, csak nyilván nem egészen ugyanott, mint otthon. A szupervizorom egyébként kedves, szimpatikus hölgy, most fog nemsokára doktorálni, maga az esemény pedig valóban interaktív volt, bár olyan megrázóan sok dolgot, hogy úgy mondjam nem sikerült tanulnunk. Vissza fogom én ezt még sírni pár hét múlva, azt hiszem. A csoportomban van egy, azaz egy darab fiú. Aki egyrészt rendesnek tűnik, másrészt hezitálva kérdezte meg, hogy nekem az angol-e az anyanyelvem, ergo nem merte volna teljesen biztosra mondani, hogy nem az, ergo úgy döntöttem, hogy lehetünk barátok.

Az első esszémet is kijavították (vegyük észre, hogy ez három bekezdéssel később kerül elő, mint az, hogy ki tudtam mosni a ruháimat). Összességében nem mondott róla rossz dolgokat a szupervizor, az volt a fő kritikája, hogy több dolgot kifejthettem volna részletesebben, meg hozhattam volna több példát. Mindeközben viszont megdicsérte, hogy mindenre kiterjedő volt. Ezzel csak az a bajom, hogy a terjedelem korlátozott volt, szóval nyilván nem lehetett egyszerre mindenre kiterjedő és mindent részletező és mindenre számos példát hozó. Meg az volt az érzésem, hogy a legtöbb dolgot, amit hiányolt le tudtam volna írni (meg el is mondtam a szupervízión), csak hát ha limitált a szószám, akkor nincs nagyon mit tenni. A konklúzió mindenesetre az, hogy kedves volt, meg konstruktív. Már csak akkor szeretném jobban, ha nyert is volna néhány debate versenyt, haha (itt bekúszott egy hatalmas önirónia-felhő).

Tegnap este egyébként ambicionáltam a folyosómon lakó lányokat, hogy menjünk el az 5 perc sétára lévő pub quizre (mondom, hogy szeretem az ilyesmit, meg kiválóan érzem magam britnek tőle). Négyen el is mentünk, jól éreztük magunkat, nem tudtunk siralmasan keveset, csak közepesen keveset, ha időnk engedi, megyünk jövő héten is. Nagyjából ez van, néha hosszan fecsegős blogposzt is kell, nem csak képekkel szórakoztatós. Szombaton meg bálba megyek.

(Egyébként ha bárkinek kérdése, vagy hozzáfűzése van, akkor nyugodtan lehet ám kommentbe írni, nem csak anyukámnak telefonálgatni és egyéb eretnek dolgok.)

Ráadás

Ma megkérdezte valaki, hogy milyen nyelvet beszélnek Magyarországon, és azt a nyelvet beszélik-e máshol. Aranyos volt.

Másvalaki megkérdezte, hogy mivel tudok magyarul, ami az egyik legnehezebb nyelv a világon, könnyűnek tűnik-e minden más nyelv. Ez is aranyos volt.

Amit meglepően sokan kérdeznek meg az az, hogy hogyhogy Cambridge-be jöttem egyetemre, illetve miért jöttem ide már alapszakos képzésre. Ez minden egyes alkalommal őszintén meglep. Mármint nem értem miért kéne nekem valami különlegesebb okkal rendelkeznem, mint mindenki másnak. Azért persze mosolyogva válaszolgatok.