A vitázás feletti extázisomnál hagytuk abba. Csütörtökön aztán meghallgathattam, amint Francis Nolan cuppantgat órán. Akarom mondani előad, csak némi demonstráció kíséretében. És hogy soha ne legyen elég a nyelvészetből még a Linguistics Society első előadására is elmentünk délután. Mindig valami érdekes, aktuális, a szak keretein azért valamelyest kívül eső kutatásról beszél a meghívott előadó, a közönség pedig nagyrészt a tanárokból áll, nem a diákokból, de érdekes volt, meg úgy nagyjából még érthető is. (Az előadó szomáli-angol bilingvisekről beszélt egyébként, akiket Bristolban interjúvol már egy ideje. Van, amelyikük még svédül is tudott, az volt aztán csak az izgalmas.)
Ezek után - továbbra is aktívan és eredményesen ignorálva a másnapi határidőt - elmentünk a Unionbe, ahol arról vitázott a sok okos politikus, hogy megérdemli-e a jelenlegi angol kormány a bizalmunkat. De nem ám a helyi polgármester jött el, hanem a Green Party vezetője és hasonlóak - mi pedig az első sorban ültünk, úgyhogy még olyan fotó is készült, amin az egyik úriember épp nagyon (populistán, khm) magyaráz valamit, én pedig a világ legszkeptikusabb arckifejezését öltöm magamra. De azt hiszem ezt a képet magamtól nem nagyon fogom mutogatni. Mindenképp érdekes volt egyébként látni, hogy milyen kérdések is vannak az angol közéletben, meg pláne mi erről a diákok véleménye. Otthon ott a messzi keleten szerintem sokan vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy errefelé minden rendben van, meg nincs olyan nagy pártellentét, és összességében mindenki boldog. Most viszont láthattam, amint a cambridge-i kisdiákok sorban szállnak vitába az ilyen-olyan oldallal, amire a politikusok igyekeznek választ adni, az ellenkező oldaliak meg lelkesen mosolyognak, hogy lám, az adott kisdiák szépen elvégezte a házi feladatát, és ferdítésen kapta az ellenfelet. Ja, hogy otthon soha az életben nem ülne össze a sok (haha, kettő) konkurens párt sok főembere, és "ereszkedne le" az egyetemisták szintjére, és méltányolná őket annyira, hogy hajlandó velük vitába szállni? Nos, igen, talán akkor itt lehet a különbség kishazánk és Anglia között.
Kedves anekdota: Hazafelé menet összefutottam egy volt évfolyamtársammal a Sainbury'sben, aki mikor megkérdeztem, hogy hogyhogy este 11-kor vásárol be azt válaszolta, hogy "megéhezett". A bevásárlókosarában mindeközben két üveg bor volt. Persze egy szavam sem lehet, a Newnhamben is sűrűsödnek a kilengések, két egymást követő estén is sikerült a tipikus lánykollégium hangulatot hoznunk - no nem mintha pontosan tudnám milyennek kell annak lennie. Csütörtökön éjfél tájt azon kaptuk magunkat, hogy spontán tea- és kekszpartit tartunk a padlón ülve, miközben arról panaszkodunk, hogy igazából tanulni kéne. Pénteken pedig ugyanezt produkáltuk, csak még Bridget Jonest is néztünk közben, ami aztán már tényleg mindennek a legalja. (Jó, nem, nem annyira. Csak egy kicsit.)
Péntek reggel elvileg regisztrálva lettem az angol egészségügybe, szóval mostantól már biztos ellátnak a kórházban. Bár valószínűleg eddig is megtették volna. A délelőtt folyamán pedig sikerült befejeznem a második esszémet. Illetve már valamikor az éjszaka befejeztem, csak jócskán túlléptem a szólimitet, és péntekre hagytam teljes bekezdések vérző szívvel való kivágását. Közben ért egy apró meglepetés, ugyanis jelentkezett egy újabb anyukám (szám szerint a negyedik, csak itt Cambridge-ben). Kiderült ugyanis, hogy a Hungarian Society is igyekszik bevezetni egy ilyen család rendszert, szóval rögtön össze is futottam (említettem már, hogy imádom, hogy minden 10 percre van?) a szüleimmel (van apukám is, tök durva!) és a testvéremmel. A duplán érdekes az az, hogy egyikük sem élt igazán soha Magyarországon, hanem Angliában/Walesben/Németországban nőttek fel, illetve tanultak. Nem csak, hogy én beszéltem legjobban magyarul, de nagyon aranyosan lelkesedtek olyasmikért, hogy nekem volt szóbeli az érettségimen, meg hogy én otthon járhatok a földalattival, az meg aztán igazán nagyon fantasztikus dolog. De kedvesek, rendesek, ráadásul nagyon közeli college-okba járnak.
Az esszé leadását megünnepelendő, és a későbbi romkom nézés kevéssé intellektuális tényét kompenzálandó (attól tekintsünk el, hogy akkor még nem tudtam, hogy Mr Darcy fel fog tűnni az estémben) elmentünk... a Unionbe, hogy találtátok ki?! II. Simeon bolgár cár adott elő, aki azon kevés uralkodók egyike, akiket később demokratikus úton is megválasztottak az ország vezetésére, egészen konkrétan miniszterelnöknek. Mesélt az életútjáról, pletykált George Bushról, Putyinról és hasonló hétköznapi emberekről, akikről mindannyiunknak sok anekdotája van. De ami talán a legfontosabb, a maga majd 80 évével hosszan beszélt arról is, hogy szerinte az EU egy nagyon fontos és jó dolog, és lehet, hogy most sokan panaszkodnak, mert válság van, meg sokan ellenzik a további kiterjesztését, de hogy szerinte igenis ez a jövő, és csak várjuk ki. Igen inspiráló volt, javasolnám sok magyar politikusnak (meg ha már itt tartunk igazából angolnak is), hogy beszélgessen vele.
Az is megérdemel egy külön mondatot, hogy két hete vagyok itt, és már mostanra nagyon sok nagyon kiemelkedő embert hallottam beszélni a Unionben, mi lesz még itt.
 |
| Mi lesz itt: egyelőre egy "a Newnham kertje naplementekor" kép |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése