Nos, tehát mostanra jutottam el oda, hogy ha belegondolok a reggeli történésekbe, azt hiszem, hogy már egy hete volt. Igen, ezt így a második napra sikerült elérni. Ebben a bejegyzésben egyébként nem lesznek képek, gondoltam már most közlöm a szomorú hírt.
Szóval reggel felkeltem, okos módon már a tegnap vásárolt müzlit reggeliztem, és kávé helyett elmentem futni. Önmagában nem jellemző rám sem az, hogy szeretnék délelőtt sportolni, sem az, hogy szeretnék délelőtt egyáltalán létezni, sem az, hogy képes lennék kávé nélkül megmozdulni. Tehát mindenképp hatalmas teljesítmény volt. A program azt írta, hogy a Newnham környéki futópályák, illetve terepek bemutatása lesz. Nos, ehelyett a lány, aki vezette az egészet már az ötödik percben félmaratonokról beszélt, és a reggeli alkalmat "könnyed, laza 45 perces kör"ként aposztrofálta. A feléig bírtuk (én, meg a másik magyar lány), ott úgy döntöttünk, hogy ilyen tempó mellett/helyett mi a visszafele utat már sétálva tesszük meg. De mindenképp szép volt, meg tényleg a Newnhamtől remek útvonalak mennek mezőkön és sportpályákon át egészen a szomszéd faluig - csak legközelebb ne egy maratonra edző diktálja az iramot.
A következő említésre méltó élmény ebédnél volt, ahol is gondolván, egyszer élünk (yoloka) leültem az MML-es lányok közé (ez a Modern and Medieval Languages, vagyis mindenki, aki valamilyen európai idegennyelvet tanul), mondván a nyelvészet mégis csak rokon, meg egyébként is. Nem is ez a fontos, hanem hogy nem sokkal később csatlakozott hozzánk egy harmadéves MML-es, aki igen hosszan adott tanácsokat a cambridge-i tanulmányokkal kapcsolatban. A mintegy negyedórás előadását annyiban tudnám összefoglalni, hogy ne aggódj, ha nem olvastál el mindent; akkor se aggódj, ha nem olvastál el semmit; a szupervizorodat ne lenyűgözni akard, hanem várd, hogy ő nyújtson neked valamit, hisz ezért fizetsz; nyugodtan adj le rossz esszéket; és persze az első év szóljon csak nyugodtan a szórakozásról, mert Cambridge-et nem a tanulás teszi remek hellyé. Nyilván csak megnyugtató akart lenni, és azt tudatosítani, hogy ne stresszelje mindenki halálra magát, de egy picit talán sikerült túlzásba vinni a dolgot. Mindenesetre a többiek arcán is látszott, hogy nem feltétlenül erre a fajta üzenetre számítottak.
Délután újabb bevásárlókörútra indultunk, és felfedeztünk egy újabb boltot, ahol nem sok jó dolog van. Kezdem kicsit unni, hogy elzarándokolok random helyére a városnak csak azért, hogy megtudjam: itt sincs sem folyékony szappan, sem tányér, de legalább van hercegnős füzetből százféle (tegnapi körút), esetleg alkoholos italokból beláthatatlanul sok (mai körút). De ezeket a köröket egyértelműen le kell futni, ha a következő időkben tudni akarom miért hova lehet, vagy érdemes menni.
Este két remek program volt, az első az éjszakai punting. A punting jellegzetes cambridge-i tevékenység, gondolom leginkább csónakázásnak lehetne mondani (bár a gondolázásra is emlékezetet). A nemzetközi HÖK (iCUSU amúgy a neve, meg a HÖK-nek újabban már másodlagos jelentése van, de mégis minek nevezzem magyarul) szervezte az egészet, és valamiért úgy gondolták, hogy 2×5 embernyi punt elég lesz. Nem volt. (Vegyük észre, hogy ez nem a Newnhamnek szervezett esemény volt, hanem az egész egyetem összes nemzetközi diákjának.) Szóval várnunk kellett jó sok időt, ami alatt elmentünk... dobpergés... szusizni. Nem, én sem gondoltam volna, hogy a második Angliában töltött estémen szusit fogok enni. Mondjuk az evés talán túlzó kifejezés, inkább óvatos ismerkedésnek mondanám. Négy ázsiai/ázsiai származású lánnyal mentem (ebből kettő szingapúri, ó, mily szerencsés is vagyok <3), és nagyon kedvesen ismertettek meg az evőpálcikákkal, meg minden veszélyesnek kinéző étellel. Velük mentem utána puntingolni is, érdekes volt a sok híres college "hátulját" megnézni a folyóról, ráadásul éjszaka. Képeket természetesen a sötétben nem csináltam, meg sajnos amúgy is kezd ilyen "miért fotózzak, holnap is visszajöhetek megnézni" érzésem lenne, ami a blogolvasók vizuális kielégülését azt hiszem hátráltatja némileg. A srác, aki puntolt minket (kormányzott? irányított? lökdösött a rúdjával a folyón?) egyébként nagyon bánta, hogy sokat kellett várnunk, meg nem volt sok időnk a vártnál nagyobb létszám miatt, ezért felajánlotta, hogy bármikor elvisz minket ingyen a jövőben. Amihez megadta a telefonszámát, és miközben mindannyiunkkal felíratta megjegyezte, hogy ja, meg ha beszélgetni futnánk össze, nem ingyen csónakázni, akkor is nyugodtan hívjuk fel. Nem mondom, trükkös.
Ezt követően pedig a Newnham és a Trinity (=sok matekot tanuló fiú, jaj, ne, most sztereotip voltam. de hátha egyszer ők mondták magukról?!) közös kocsmatúrája volt. Ami annyira nem tetszett. Az első pub zajos volt, meleg, ellenben tömött. A második pedig nem tudom, hogy zajos volt-e és meleg, mert olyan tömött volt, hogy szó szerint be se jutottunk. A túra biztos folytatódott még, de ezen a ponton elegünk lett az utcán ácsorgásból, meg kezdett késő lenni, szóval visszajöttünk. A magyar matek/fizika szakos fiúkon kívül (akiknek láthatóan, meg bevallásuk szerint is már most hiányzik a nyelv, úgyhogy előszeretettel csapnak le a magyar beszélgetőpartnerekre) megint az egyik szingapúri lánnyal csevegtem kiválóan, aki amúgy orvosnak tanul, és nem mellesleg a folyosómon van a szobája. Illetve megismerkedtem egy lánnyal, aki a "hű, azért nem semmi emberek vannak Cambridge-ben" érzés egyik remek megtestesítője, mivel angol az apja, olasz az anyja, Franciaországban él, és amúgy németül meg megtanult (és politológiát, meg antropológiát tanul, de ez már komolyan mellékes). Szóval ja, heló, 4 nyelvet beszélek (sőt, azt hiszem van még), ebből 3 az anyanyelvem, és te hogy vagy? (Amúgy nyilván nagyon kedves, meg szimpatikus is, nem csak azért ismerkedtem meg vele, hogy szakdolgozatot írhassak majd arról, ami neki az agyában lehet. Khm.) További spontán megosztandó információ a hölgyről, hogy nagyjából azzal nyitottam, hogy megdicsértem a haját. Ami gyakorlatilag olyan, mint az enyém, csak ő röviden hordja. Szóval ezen remekül szórakoztunk.
Két fantasztikus random közlendővel zárom a mai bejegyzést. (Najó, nem, ide muszáj beszúrnom, hogy az este "random közlendője" az volt, hogy a teknősök állítólag nem ásítanak akkor, ha egy másik teknős ásít. Hát nem fantasztikus?) 1) Ha valaki nem tudná, Angliában a legtöbb helyen még mindig külön van meleg vizes csap, meg hideg vizes. Nálunk még a konyhában is. Szóval amellett, hogy már rég beletörődtem, hogy a következő 3 évben jéghideg vízben fogok arcot mosni, mert nem vagyok hajlandó használni a dugót, összeereszteni a két vízből folyó csapot, és a koszos vízben turkálni, most még a mosogatás problémájával is duplán kell majd küzdeni. 2) Az embereknek gyakorlatilag kétféle reakciója van arra, hogy nyelvészetet tanulok. Az egyik az, hogy "ó, fogalmam sincs, mi az pontosan, most akkor milyen nyelvet is tanulsz?". A másik pedig az, aki iszonyatosan lelkesedik, hogy hű, ő is mennyire szimpatizált ezzel a szakkal, és mennyire überjó és érdekes és fantasztikus, hogy én ilyet tanulok, és hát komolyan. Utóbb kategóriában amúgy vannak olyanok is, akik hozzáteszik, hogy de hát az nagyon "sciency". Szóval kedves magyar olvasóközönség, ez nem is szabad bölcsészet, ez egy természettudomány! (Amúgy persze igazuk van ám, és csak örülök, hogy milyen cukin tájékozottak itt többen.)
Holnap-holnapután megjön minden angol, szóval még több program lesz, meg izgalom, meg most már egy életem, egy halálom, megveszem azt a kávéfőzőt, ha el kell adnom érte a vesémet, akkor is.
Ui.: Utólag eszembe jutott az a fontos momentum, hogy beszélgettem röviden egy lengyel lánnyal, és rögtön megragadtam az alkalmat arra, hogy kiejtessem vele a DoSom nevét helyesen. Szóval most már (így egy év után) tudom hogy kell mondani, ezaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése