Várost néztünk! Beiratkoztunk!!! Képek!!444!!!

Kezdenek összefolyni a napok, ahogy sűrűsödik az élet, meg ugye ha vendége van az embernek, akkor ne blogoljon, pláne ha már az esti programra úgyis lelépett.

Egy apróságot nem említettem még a szombatommal kapcsolatban, nevezetesen azt, hogy megcsapott a tanulás szele. Beléptem ugyanis a cambridge-i email fiókomba, ami lássatok csodát, tele volt. Mármint nem tele, de azért igen sok olvasatlan levéllel kellett megküzdenem. A legtöbb ugyan a butterytől jött, akik minden nap elküldik nekünk a menüt (remélem erről le lehet iratkozni valahogy), de kaptam párat a nyelvészet tanszéktől is. Egyet pedig egészen konkrétan a fonetika professzortól (Francis Nolan, aki nyilván nagyon okos és sokat publikált ember, de mégis csak attól a leginkább menő, hogy ő találta ki a párszaszót a Harry Potter filmekbe), aki remélhetőleg majd megszeretteti velem a fonetikát, mert egyelőre az az a része a nyelvészetnek, ami a legkisebb mértékben sem érdekel, sőt. Szóval vele kezdek csütörtökön, és át is küldött egy húsz oldalas kis fejezetet az épp íródó könyvéből (:D), hogy olvassuk el, ha "nagyon lelkesek vagyunk". Ezt nem értem amúgy eddig a cambridge-i nyelvészet tanárok működésében, hogy mindenre azt mondják, hogy "ha nagyon akarsz olvasni, a következőeket ajánlom". Más szakoknak föl volt adva az esszé, ki volt tűzve a határidő, meg kellett csinálni, és kész. Furcsa.

Van továbbá már órarendem, legalábbis arról a négy darab előadásról már tudom mikor lesznek. Cambridge-ben egyébként csütörtökön kezdődnek a hetek, mint az az órarendben is látható. A hétvége ugyanúgy szombat-vasárnap, de a hét attól még csütörtökkel kezdődik. Hogy miért? Mert 800 évesek, és úgy érzik, hogy megtehetik.

Beléphettem ráadásul az egyetemi rendszerbe, ahol sok mindenféle segédanyag van fent, meg olvasnivaló, meg előző évek vizsgakérdései. Valamilyen furcsa okból kifolyólag jó ötletnek tűnt megnézni a korábbi vizsgakérdéseket, ami azért egy picit ijesztő volt. De ja, gondolom májusban már a válaszokat is tudni fogom, csak addig még sok vér le fog folyni a Camen, meg hasonló elborult költői képek. 

Szóval vasárnap reggel megjött Ákos, és miközben haladtunk át a városon be is néztünk néhány college-ba, és még az "én itt élek, fotózzanak csak a turisták" érzésemet is sikerült leküzdenem (bevallom, nem volt olyan nehéz), szóval jöjjenek a címben megígért szépséges képek (továbbra is a telefonommal fotózok, szóval halszemoptika, meg cserélhető objektívek tömkelege azért nincsen).

Christ's College

Downing College

A Szenátusi Ház az a "központi épület" olyan szempontból, hogy azt hiszem ott fogunk diplomát kapni, meg annak a falára lógatják ki minden évben a "class list"eket, vagyis azt, hogy konkrétan milyen tantárgyből ki milyen jegyet kapott. Ez egyébként bőven szokott felháborodást okozni, mert hacsak nem szerzek igazolást valami pszichiátertől (jó, ez esetemben mondjuk nem lenne olyan bonyolult), akkor bizony az egész világ odasétálhat majd májusban, és megnézheti, hogy ilyen és ilyen év végi jegyem van. Ráadásul úgy tudom, hogy felülről-lefele romlanak a jegyek, szóval mikor az ember megy megnézni a sajátját, és reménykedve felülről kezdi, akkor nő az izgalom, meg a gyomorgörcs, ha nem jön elég korán a név. És hogy miért mennél oda egy házhoz megnézni a jegyedet a papír alapú interneten? Mert sokkal korábban megtudod így, mintha az online verzióra várnál. Mondtam már, hogy mindent megtehetnek, csak azért, mert 800 évesek?

Senate House és Gonville & Caius College

A King's és annak kápolnája nagyjából a leghíresebb épületei Cambridge-nek. De ami még ennél is fontosabb, átélhettem végre a nagy cambridge-i diák elégtétel érzést, ugyanis a diákigazolványom felmutatását követően lazán bevágtam a turisták kígyózó sora elé, akik nemcsak, hogy fizettek a bejutásért, de még várniuk is kellett. Ákos meg jött velem, ugyanis minden diák bevihet két vendéget az összes college-ba ingyen. Jó volt.

King's Chapel

King's College

A panorámafotók Ákos művei, aki almás készülékkel rendelkezik, míg én csak szedressel, és hát mindenki tudja mi a jobb.

Ugyanaz panorámában

És még egyszer

Délután háromkor (miután a piacon ebédeltünk, ha már a város kellős közepén vagy egy hatalmas piac, és minden más felfoghatatlanul drága) találkoztunk a cambridge-i magyar diákok egy csoportjával. A jelenlévők mind a Trinitybe járnak (majdnem), mind fiúk (majdnem), és mind természettudományt tanulnak (majdnem) - lehet találgatni kik képezték (ki képezte?) a kivételt. Meg volt beszélve, hogy elmegyünk puntingolni, amihez először át kellett vonulni a Trinityn. Érdekes statisztika a college-ról, hogy az éves profitjuk több, mint a teljes magyar oktatásügybe fektetett összeg. Ők tulajdonolják 50%-ban a Tescót például. Nos.

Trinity College

Szóval a punting úgy néz ki, hogy a szerencsésebbek ülnek a kis csónakban, csak egy picit van halálfélelmük, a punter pedig egy hatalmas rúddal lökdösi a hajót a vízen. A vízmélység elvileg bőven kisebb, mint két méter, szóval effektíve le kell nyomni a rudat a vízfenékre, majd ellökni vele a hajót. Az egészet turistaként lehet tenni úgy, hogy az erre szakosodott emberek szolgáltatását vesszük igénybe, akik profin puntolnak, és még Cambridge történetéről/legendáiról is mesélnek közben. Ezen felül pedig vannak a diákok, akik a college-uk puntjait jóval olcsóbban bérelhetik (nekünk például 1 font volt fejenként a tegnapi móka), aztán több-kevesebb sikerrel evickélnek a folyón, néha megfordulva, néha egymásnak menve, néha a másik útját eltorlaszolva.

Szolidabb fajta punt ütközés

Ahogy végigmegy a punt a folyón, meg lehet szemlélni a college-ok "hátulját" (ezt tényleg backsnek hívják egyébként), mint azt már a múltkor is említettem. Csak ha nem éjszaka vagyunk ott, akkor még fotózni is lehet. Szóval itt van például a King's Chapel a Camről nézve. Ez az a kép, ami az első találat, ha rákeresünk Cambridge-re, ami minden képeslapon rajta van, és ami nagyjából mindenkinek eszébe jut a helyről. És most már én is lefotóztam, ezaz!

A Cambridge Kép, Amit Mindenki Ismer

A Matematikus Hidat állítólag Newton tervezte úgy, hogy szegecsek és mindenféle ilyesmi nélkül megálljon (vagy megmaradjon, vagy milyen tevékenységet végez egy híd). A legenda hitelességét rontja kissé az, hogy igazából vannak benne szegecsek (fából, mint ahogy az egész híd fából van). A titok nyitja állítólag az, hogy egy cserfes diák egyszer szétszedte a hidat, hogy megnézze hogy is sikerülhetett ez Newtonnak, aztán később már nem sikerült újra összerakni, és így szegecsek használatára kényszerültek. Ami viszont nem is kissé rontja a legenda hitelességét az az, hogy a híd elkészülte és Newton élete között kb. 100 év különbség van. (Tudom, tudom, a legendák nem is attól legendák, hogy hitelesek.)

Queens' College és Mathematical Bridge

Majdnem két órát puntoltunk, ebből valamennyit ráadásul én. Ó, jaj, hoppá, lelőttem előre a poént, pedig az a kép csak később jön! Mindenesetre én a Queens'-től vissza a Trinityig küzdöttem több-kevesebb sikerrel a csónakkal. Azt mondták amúgy a többiek, hogy egészen jól ment, meg hamar belejöttem. Én leginkább féltem, meg meglepően hamar kimerültem (ránézésre nem tűnik fárasztónak a dolog, de valójában az), meg a kedves érdeklődő szomszéd csónaknak magyaráztam, hogy annak a fura nyelvnek, amit beszélünk nem csak a finn a rokona, hanem az észt is (ez biztos nagyon érdekelte ám őket, de hát ha egyszer beszélgetést kezdeményeztek?).

A St John'snál szerencsére már megint ülhettem, úgyhogy volt időm és lehetőségem egyrészt nem meghalni/vízbe esni, másrészt fotózni.

St John's College

A Sóhajok hídja a John's része; nevét onnan kapta, hogy a vizsgákra menet/azok eredményének megtudása előtt sóhajtoznak rajta a diákok. Velencében ugye a börtönbe kísérik az embert, Cambridge-ben pedig a vizsgára.

Sóhajok hídja

Ákos ilyen sztárfotókat készített rólam, komolyan, hát magazin címlapra velük! Majd biztos lesz előnyösebb is, ha még egyszer az életben puntolásra vállalkozom, de valami bizonyíték azért csak kellett a kemény munkáról. Egyébként emberek ténylegesen esnek ám vízbe aránylag rendszeresen, nem csak a szám nagy. Meg sokan hagynak el telefont, fényképezőgépet, meg szemüveget ilyen balesetekkor. Ja, és mondtam már, hogy fárasztó?

Merészségem és önfeláldozásom bizonyítéka.

Az epikus arcom egy fotósorozatból sem hiányozhat

A puntolás után találkoztam a tutorommal, illetve találkoztunk vele csoportosan. Nagyon szórakoztató nő, és tényleg nagyjából azt mondta el, amit már írtam, hogy minden óhajunkkal és sóhajunkkal hozzá lehet fordulni. Azzal nyitott, hogy "heló, Pam vagyok, hozzám gyertek, ha teherbe estek. De remélhetőleg nem fogtok.". Tényleg nagyon vicces stílusa van, vagy legalábbis próbálta izgalmasabbá tenni a protokolláris részét a dolognak.

Este aztán a vad parti helyett, amire első ránézésre mindenki elment én maradtam a kincsvadászatra. Kicsit furcsán is éreztem magam a dolog miatt, de nem tudom... öreg vagyok én már ehhez? (Persze ha nem lett volna cuki alternatív program, akkor mentem volna én is sok pénzért belépőt venni, aztán még több pénzért inni, és nem olyan jól érezni magam.) Ma reggel egyébként aztán persze meghallgattam, hogy a parti olyan volt, amilyen sejtettem, hogy lesz, vagyis iszonyú tömött, üvöltött a zene, és nem lehetett annyira ismerkedni. A kincsvadászat ellenben nagyon jól sikerült, és azon is 17-en voltunk végül (a kb. 100-ból), és... ja, nagyon jó volt. Csapatokban kellett fel-alá rohangálni a college területén, és minden helyen egyrészt összeszedni a matricát, amit gyűjtöttünk, másrészt megfejteni a "clue"-t, ami a következő helyet adta meg. Ez egyrészt szórakoztató volt, mert kellett némi logika a clue-k megfejtéséhez, másrészt bemutatta a college összes fontosabb helyét a különféle épületekben. Szóval most mi vagyunk azok, akik már pontosan tudják, hogy hol az edzőterem, a számítógépterem, a különféle nappalik és mosókonyhák, és minden egyéb jó - én speciel már ma többeket igazítottam útba ez alapján. (És mintegy mellesleg másodikok lettünk a csapatommal, szóval nyertünk egy csomó csokit.)

Ma (hétfő) reggel volt egyébként 9-től (shock horror, kora hajnal!) minden hivatalos dolog. Illetve sajnos csak egy része. Mindenesetre nagyon-nagyon-nagyon elképesztően hosszan volt tűzvédemi oktatás. Ez az, amit Magyarországon mindig elintéznek annyival, hogy jó, olvassátok el otthon, és írjátok alá, hogy itt voltatok. Nos, Angliában mindenki kissé megszállottan kezeli a kérdéskört, tehát a folyosón _mindenhol_ ilyen tűzajtó (fire door? mi az?) van, ami azonnal záródik mögötted, nehéz kinyitni, megnehezíti a mindennapjaidat, de majd ha egyszer arra kerül sor, akkor visszatartja a vérszomjas lángokat. Most legalább három ember mondta el videókkal illusztráltan, hogy ha a bekapcsolt hajvasalót a párnádon hagyod, vagy a szobádban dohányzol, vagy a konyharuhát véletlenül a tűzhely közelébe a teszed, akkor Mind. Meg. Fogunk. Halni!!! Egyébként legalább próbálták viccessé tenné az egészet mind a college alkalmazottai, mind a rendőrségtől jött emberek.

Volt szó arról, hogy hogy ne raboljanak ki, meg bemutatkozott minden fontosabb ember, a senior tutor, a financial tutor, a tutorial office egyéb munkatársai, a gondnok, a portás, a nővér, stb. A nővértől kaptunk mind időpontot, a gondnok meg mondta, hogy majd jönnek tesztelni az összes elektromos dolgot, amit a szobánkban tartunk, hogy megfelelnek-e a mittudoménmilyen szabályoknak, és biztonságosak-e, vagy attól fogunk majd mind meghalni, hogy nekem hamisított a telefontöltőm. Hosszan feszegette egyébként, hogy mindent mutassunk be, nem érdekli őket a funkciója, csak az elektromos része, és nyugi, láttak ők már mindent, nem kell aggódni. Legalább ez is oldotta a hangulatot. A káplán (pap, lelkész, nem tudom anglikánéknál mi a pontos terminológia) is eljött, ő is aranyos volt, mondta, hogy nem kell kereszténynek lenni ahhoz, hogy őt felkeressük, szívesen beszélget bárkivel, és idézném "nem fogok rosszallóan a fejedre csapni egy nagy fekete Bibliával. Ugyanis barna Bibliám van.". Volt egy hölgy a Royal Literary Fundtól is, akihez esszéírási kérdésekkel lehet fordulni bármikor, szóval tényleg minden problémára van legalább egy szakértő segítség, ha nem tíz.

Mikor ez végre mind véget ért, levonultunk a College Hallba, ami szép, kaptunk teát, ami jó, és az igazgatónő mondott köszöntő beszédet. Addigra már a senior tutor ötvenszer elmondta, hogy nem azért ülünk itt, mert már mindent tudunk, és okosak vagyunk, hanem azért, mert látják rajtunk a motivációt arra, hogy kidolgozzuk a belünket, és mikor halálra kritizálnak, akkor se haljunk bele (vagy ha már a határára sodródnánk, akkor ott a tutor, nővér, káplán, segélyvonal, stb), szóval az igazgatónő biztató és kedves szavai ezek után egészen jól estek. Mindenki epikus taláros pózolásba kezdett, szóval mi is csináltunk csoport(hahaha)képet a másik nyelvész lánnyal, így kettesben. A fizikusok vagy tizenöten vannak. Ő lakik ugye a mellettem lévő szobában, és nagyon kedves. A nevét úgy döntöttem nem írom ide csak úgy, mert állítólag vannak személyiségi jogok, inkább csak Megmutatom (rejtett utalás, hatalmas szópoén!). (Egyébként megengedte ám, hogy posztoljak róla képeket, meg leírjam a nevét.)

Nagyon talár, nagyon College Hall, nagyon nyelvészet

Ezt követően pedig elkezdődött a hivatalos beiratkozás, csoportokban kellett felvonulnunk, és aláírnunk az egyetem hivatalos papírját, meg a college hatalmas könyvét, amit elvileg mindenki aláírt, mióta csak áll a Newnham. Sajnos nem igazán volt lehetőség lapozgatni benne, pedig iszonyú jó lett volna kikeresni Sylvia Platht, Emma Thompsont, Germaine Greert, vagy Jane Goodallt. Aztán az igazgatónő (erre kell, hogy legyen valami hivatalosabb szó, nem igaz, hogy a principal az simán igazgatónő) mondott még pár mondatot arról, hogy majd ezt a könyvet fogják felkutatni az életrajzíróink sok év múlva, és elemezni, hogy hogy változott azóta a kézírásunk. Ez mondjuk sajnálatos lenne, mert előtte mondta, hogy örülne, ha egyrészt a teljes nevünket írnánk, másrészt olvashatóan, szóval szerintem senki nem a rendes aláírását használta, hanem csak odaírta a nevét - legalábbis én biztos. (Buzgó nemzetvédőinknek üzenem amúgy, hogy a magyar sorrendben írtam a nevemet, szóval mindenki büszke lehet.) Ja, tehát mától hivatalosan is a Newnham College és a Cambridge-i Egyetem diákja vagyok.

Így nézett ki egyébként a college a déli szikrázó napsütésben. Remélem mindenki megbánta már az összes "ó, te szegény, a hideg Angliába mész" megjegyzését, itt ugyanis meleg van, és süt a nap, és egyáltalán nem esik, otthon meg azt hiszem pont az ellentéte van épp. Csináltunk nagyon rossz képet a beiratkozás után is, mert az fontosnak tűnt.

Ja, azért ez se ronda

Nagyon rosszak a fényviszonyok, de nagyon beiratkoztunk

Most pedig mindjárt megyek a könyvtári bevezető akármicsodára, aztán meg subject partink lesz (nekünk kettőnknek, meg a subject representative-nek, micsoda tömeg). Este pedig megismerkedem a JCR-ral, ami után pub quizelünk, és végül remélhetőleg akár némi alvásra is sor kerül majd.

Ui.: Van amúgy freshers' pólóm, amit szépen ki is dekoráltam annak ellenére, hogy nem mentem el benne bulizni, szóval majd valamikor mutatok róla képet, csak ebben a bejegyzésben már annyi van, hogy inkább tartalékolom.

Uui.: Egyre többe emberrel ismerkedem meg egyébként, például ebédnél, és továbbra is nagyon kedves mindenki. Néhányan még elismerően is tekintenek az emberre azért, hogy meg tudott tanulni annyira angolul, hogy angolul járjon egyetemre (ez a nemzetközi gólyahéten nyilván nem számított olyan különleges teljesítménynek).