Hogy repül az idő! Máris PhD hallgató vagyok.

Tudja a kedves olvasóközönség, hogy mi az igazán fantasztikus a fonetikában? Az, hogy egyszerre élhetem át a kedvenc tudományterületeim nyújtotta összes izgalmat. Az egyik oldal biológia! A másik fizika! Végül pedig még egy kis informatika is felbukkan! Ezt az élményt sajnos még egy nagyon hosszú, és potenciálisan megalázó (mármint az, hogy hallgatom) Britney Spears playlist sem tudta enyhíteni. Ennyit a tegnap estémről.

Szóval mi mindenről maradtunk le az életemben?

Mi zajlik a tanulmányokkal?

Csütörtökön megvolt az első előadásom, amit ugye a híres-neves Francis Nolan tartott. Nos, maga az előadás nem volt rossz, az egyetlen problémát az jelentette, hogy előzetesen átküldte ugye legújabb, éppen készülő könyve első fejezetét, mondván, hogy aki lelkes, elolvashatja. Majd utána az előadás nagyjából ugyanazt mondta el, ezáltal sok újdonságot nem tartogatott. Érdemes megjegyezni, hogy már olyan apróságokban is látszik, hogy ezen az egyetemen egy kicsit több pénz akad, mint az otthoniakon, hogy ahogy beléptünk a terembe elvehettünk egyet a "handout"okból. Vagyis kinyomtatták nekünk az előadás teljes diasorát, és még össze is tűzték. Ez egyfelől nagyon jó, másfelől viszont én szeretek jegyzetelni (=a grafomániámat kiélni), ezáltal némileg tétlennek éreztem magam az előadás 50 perce alatt. Ja, igen, merthogy az előadások még csak nem is egy órásak, hanem 50 percesek.

A szupervizorjaim szépen-lassan jelentkeznek egyébként, kedden már az első esszét is le kell adnom. A téma sajnos ugyanaz, amiről a fentebb említett fejezet ÉS előadás is szólt - egy az egyben. Mondjuk gondolom most örüljek, amíg még kapásból tudom nagyjából mit kell írni, és nem telik több napnyi könyvtárazásba, míg rájövök. Egyébként itt a tanároknak van egy olyan rossz szokása, hogy átküldik előre a következő jó pár hét feladatait, mondván, hogy tudjuk mi vár ránk, vagy akár dolgozzunk is előre (utóbbi azért elég szórakoztató feltételezés, nehéz úgy előre dolgozni, ha fogalmam sincs az akkori tananyagról). Szóval ez egy kicsit ijesztő, meg jobban örülnék konkrét feladatoknak, mint annak, hogy "minél többet elolvastok ebből, annál könnyebb lesz majd később". De kitűztem a hétvége feladatának, hogy megküzdök a fonetika tankönyvből a következő egy-két hét anyagával, és akkor nyilván minden nem csak érthető lesz, hanem könnyű. (Haha, meg majd arra ébredek, hogy bilibe lóg a kezem.)

Tegnap pedig voltam az első izlandi órán, amit - meglepetés - egy izlandi fiatalember tart. Egyelőre csak történelmi áttekintés volt, meg mesélt arról, hogy milyen fantasztikus nép is az izlandi, szóval nyelvet effektíve még nem tanultunk. A csoport egyébként igen szórakoztatóan vegyes, van egyetemi tanár az archeológia tanszékről, a mérnök (!) karról, vannak történészek, könyvtárosok, szóval az a tanulság, hogy az izlandi tényleg minden féle, fajta embert érdekel.

Mi zajlik a college-ban?

Szerda este volt a family night, ami esetemben azt jelentette, hogy az anyukáimmal, a testvéremmel és egy másik négy fős családdal elmentünk a közeli olasz étterembe örülni egymásnak. Rajtam kívül mindenki angol volt, a nyolc főből hat pedig idegennyelveket tanul. Ennek megfelelően az este nagy részét azzal töltöttem, hogy próbáltam követni a társalgást. A szomorú igazság tényleg az, hogy amit mi "otthon Európában" brit akcentusnak hiszünk, mind akkor, mikor más beszéli, mind akkor, mikor mi próbálkozunk vele, az egyszerűen nem ugyanaz, amit hét csacsogó fiatal valóban brit leány produkál. Utóbbi ugyanis brutális. Emellett egyébként nagyon kedvesek voltak, és szórakoztató volt az este még akkor is, ha a legtöbb téma az ő szakukhoz kötődött, ergo számomra nem igazán volt releváns.

A Newnham egyébként őszintén és nyíltan játszik rá a csupa lány college imázsra. (Még nem mondtam, de az ebédlő falai konkrétan rózsaszínre vannak festve!) Ennek jegyében volt szerdán süteménydekorálás, tegnap este pedig fagyievős "pihenés a bárban" a programban. Igen, valóban szervezett programnak szánták, hogy bedobnak közénk egy csomó muffint és csokiforgácsot, vagy néhány doboz fagyit, és akkor majd jól érezzük magunkat tőle. S láss csodát, jól éreztük!

Az édesség is drog, ne feledjük

Csütörtökön volt egy úgynevezett jumble sale. Kirakodóvásár? Minek lehet ezt hívni. A lényege az, hogy az összes Newnhamben felejtett/hagyott dolgot olcsón lehet megvenni. Volt minden, mappák, könyvek, ruhák és persze amiért mentem: rengeteg edény és konyhai eszköz. Az árak pedig tényleg hihetetlenek voltak, Cath Kidston és Whittard bögréket lehetett pennykért beszerezni, amikor azok a boltba bemenve 10 fontnál kezdődnek - ha szerencsés az ember. (Nem, amúgy egyáltalán nem vonzódom egészségtelen mértékben a szép bögrékhez.) Szóval vettem egy kenyérpirítót 3 fontért, illetve két bögrét, egy poharat, egy összepasszoló (!!) tányér-tálka szettet, egy serpenyőt, két kést és egy műanyag lapát akármicsodát _összesen_ 3 fontért. Komolyan, életem vásárlása volt. És minden jó állapotban van, és szép, és igen, valóban edényekért lelkesedem épp. Az egyik bögre ráadásul olyan hatalmas Whittardös, mint amilyenem otthon is van (csak más mintával), szóval végre tudom értékelhető mennyiségben fogyasztani a teát.

Rossz minőségű sztárfotó a kis edényeimről! Igen, a bögrén bögrék vannak mintának!

A vitázás külön alcímet érdemel

Szóval beiratkoztam a Unionbe. Voltam is csütörtökön rögtön vitát nézni. Nagyjából az a programjaik rendszere, hogy hétfőn beszédet mond valami okos és fontos ember, szerdán vitázás workshop van a diákoknak, csütörtökön vitáznak egymással okos és fontos emberek (ezt megelőzi egy emergency debate, amit a diákok adnak elő), szombaton pedig jóga van, vagy zumba, vagy ki tudja még mi. Ezen felül persze minden este szociális események. Erősen látszik, hogy ők Cambridge legnagyobb diákszervezete, ráadásul szerintem nincs ember, aki ezeken mind részt tudna venni.

Csütörtökön mindenesetre meghallgathattam a jelenlegi Európa-bajnokot az emergency debate-ben, aztán a sok okos bácsi (volt egy hölgy is, na) "new atheism" témában vitázott (egészen pontosan azt hiszem This House regrets the rise of New Atheism). Hiába 60-80 éves professzorok, vagy híres újságírók, vagy mik ezek az emberek, nekik is kötött szabályok mellett szabad csak felszólalni. Oldalanként három ember van, felváltva kap szót a két oldal, és az első és a második "pár" után ún. floor speechek vannak, vagyis a közönség bármely tagja szót kérhet, és mondhat egy rövid beszédet. A vita végén pedig szavazunk, ami úgy zajlik, hogy van az igen/nem/tartózkodás számára külön ajtó, és attól függően kell valamelyiken távozni, hogy mit gondolt az ember a vitáról. (Egyébként végül a nem nyert, egészen felemelő volt beletartozni abba a néhány száz szavazatba.)

Ezt a képet javaslom mindenkinek, néha úgy tűnik elszabadulnak az indulatok itt is, pedig ez nem a magyar parlament: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=643104712376699&set=a.643100005710503.1073741846.198831506804024&type=1&theater Háttérsztori: Peter Hitchens nem viselte kifejezetten jól, hogy Lord Desai a "let us all rejoice in rubbish" (kb. "örvendezzünk együtt a szemétnek") mondattal zárta beszédét, s egyben a vitát. (Igen, lehet, hogy egy kicsit erős volt a szemét szót használni a vallásról/ateizmusról szóló vitában, de hát na, szólásszabadság, vagy minek hívják van a Unionben 1815 óta.)

Tegnap este pedig voltam a versenyvitázás nyitó eseményén, amiben meggyőztek minket, hogy mind járjunk a workshopokra, mert "we're gonne take you from zero to awesome in two terms", vagyis állításuk szerint nulláról jutunk király szintre március közepére. Van itt kérem mindenféle lehetőség, lehet menni bírálni a középiskolás versenyüket, lehet segíteni az egyetemi verseny szervezésében, és lehet persze vitázni. Ráadásul az Európa-bajnokság és a világbajnokság kivételével nem képesség alapján választják ki, hogy ki mehet versenyezni (és kinek fizetik ki a regisztrációt is az utazást!), hanem az alapján, hogy ki mennyit fektetett a Unionbe, vagyis ki mennyit segít milyen eseményen, például bírálás, szervezés. Szóval érdekes lesz, még a végén vitázni is fogok. (Bár az elején most biztosan nem, vakmerő lépésnek tartanám elmenni már a jövő héten az Imperial Openre, mikor még nem tudom mennyit kell tanulni. Pedig nagyon győzködtek, hogy kevés lesz a jelentkező, bárkinek kifizetik.)

Ez a Union épülete. Van-e pénz?

Itt van még egy, de csak mert kevés volt a kép a bejegyzésben

Ui.: A bejegyzés címét pedig az inspirálta, hogy az izlandi órán valaki kapásból PhD hallgatónak nézett. Az illető ráadásul egy PhD hallgató volt, tehát feltételezhetnénk, hogy tudja mennyi idősnek kell ahhoz lenni. Ó, miért vagyok öreg, ó, miért?!