Lehet, hogy kihagyom a reggeli kávét, küldjétek a mentőosztagokat!

De komolyan, mikor volt ilyen legutóbb, 12 éves koromban? Persze ha azt vesszük alapvetően dél van, és akkor már úgyis a déli kávét issza az ember. Mindenesetre:

Képes beszámoló arról, hogy A Másik Hely nyilvánvalóan ronda

Szóval itt járt az Eszter, és mivel élete legnagyobb ballépéseként sikerült pár éve Oxfordban Mordorban töltenie egy hónapot (hogy bírta ki úgy mégis?!), ezért nosztalgiától és megmagyarázhatatlan pozitív érzésektől vezérelve rákényszerített, hogy menjünk el egy napra.

A nap egyértelmű fénypontja az volt, mikor feladtuk, hogy magabiztosan diákot játszva besétáljunk a Magdalen College-ba, és épp készültünk megvenni a belépőjegyet... majd a portás megkérdezte, hogy oxfordi diákok vagyunk-e. Mondtam, hogy nem, de valamiért vicces kedvemben azt is hozzátettem, hogy "én Cambridge-be járok, az gondolom itt nem válik hasznomra, haha, sőt, haha". Mire a bácsi azt válaszolta, hogy "Oh, you're a Cambridge student? That's good enough for me! Carry on." - és így sikerült ingyen besétálnunk. Jelzem a diákigazolványomat nem is kérte el; gondolom abból indult ki, hogy aki annyira vakmerő, hogy Oxfordban beismeri, hogy cambridge-i diák, az valóban cambridge-i diák. A bácsi egyébként még cinkosan a szája elé is tette az ujját (jó hogy nem kacsintott!) - képes illusztráció lentebb.

Ezek után egyébként szinte már meg sem lepett, mikor az Oxford University Pressben igennel válaszoltak, mikor megkérdeztük, hogy nem akarnak-e véletlenül cambridge-i diákigazolványra is kedvezményt adni, ha már oxfordira adnak, és a Cambridge University Press meg a cambridge-ire ad, és nyilván a kettő akár ugyanaz is lehetne hát tényleg.

Eszter az ars poeticájával (és a blingbling körömlakkjával) pózol - még Cambridge-ben.

Radcliffe Camera, ha jól emlékszem, talán könyvtárként funkcionál - de mégis kit érdekel ez a város?!

Náluk is van Sóhajok hídja (csak Hertford College, nem St John's). Persze nem kérdéses, kié jobb.

Madárka utánozza a Magdalen portás bácsiját - a Magdalenban. (Ezt egyébként "módlin"nak ejtik. A Cambridge Magdalene College-ot is úgy ejtik. Ez még az angolok szerint is logikátlan.)

A Magdalen nagyon büszke arra, hogy vannak saját őzei. Kérdem én: mire jók az őzek, ha még a fotón sem látszanak? Béna város...

Állítólag nagyon menő, hogy itt forgatták a Harry Pottert (Christ Church College). Szerintem meg Vilmos herceg Cambridge-be jár, amivel egyértelműen nyerjük a menőségi versenyt.

All Souls College, a világ legelitebb (?) oktatási intézménye, szinte csak meghívásos alapon lehet bejutni. Lám, Madárkának mégis sikerült.

Kijártuk a 444 szelfiiskoláját - ez már több napnyi gyakorlás eredménye.

A karrier, amihez Cambridge elvezet

Szóval az utóbbi időben szárnyal a karrierem - egészen konkrétan a mixer karrierem. Vagy valami hasonló. Ugyanis például elkezdtem a Newnham bárjában dolgozni, ami remek szórakozás, lehet keverni a sok koktélt, amit persze nem mondtak meg előre, hogy hogyan kell keverni, lehet kiröhögtetni magam azzal, hogy a hűtőben keresem a vörösbort (ezen a ponton látom, hogy a barátaim igen jelentős része dönti el, hogy megszakítja velem a kapcsolatot...), és ja, összességében legalább történik valami, ami leköti az embert a bűntudaton kívül, hogy azért mégsem a hét 168 órájában tanul. A "fizetésünket" a bárban elkölthető kuponokban kapjuk, szóval ha véletlenül alkoholista lennék márciusra, azt majd erre fogjuk. Bár egyébként csokit is elkezdtünk árulni. szóval fektethetem abba is a teljes keresetemet.

A másik izgalmas munkavállalásom a Churchill College Spring Ballján való dolgozás volt, ahol is este nyolctól hajnali háromig kevertem és töltögettem az italokat. Szóval mindenki megnyugodva hátradőlhet - jó helyre fog engem elvezetni a 9000 fontos tandíj és a cambridge-i diploma! Viccen kívül egyébként egy-egy estére tényleg remek móka (?!) ilyesmit csinálni. Van társaság, és még ha valószínűleg soha többet nem is találkozom az ott megismert emberek nagy részével, akkor is kiválóan elszórakoztattuk egymást. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az egy estényi akcióval mondjuk megkerestem a hazafele repülőutamat.

Egyébként ezek a grandiózus bálok, amik Cambridge-dzsé teszik Cambridge-et tényleg érdekesek, és úgy vagyok vele, hogy legalább látom mire fel a nagy őrület - mert hogy magamtól nem igazán vennék rájuk jegyet. Ez csak egy Spring Ball volt, ami nem olyan nagyszabású, meg nem is olyan drága, csupán 70 font (!!!) volt a belépő rá. Júniusban dolgozni fogok viszont a Trinity May Ballján (ha még nem mondtam volna, ezek a júniusi májusi bálok is remek példái a "800 évesek vagyunk, megtehetjük, hogy ne legyen értelme a dolgoknak" mentalitásnak), amire konkrétan 175 font a belépő. Igen, halál komolyan, emberek kifizetnek 175 fontot egy estényi szórakozásért. Értem én, hogy ez még mindig nem az Operabál, de a diáktömeg, aki ezekre elmegy azért jóval változatosabb társadalmi osztályokból is származik, mint az Operabál törzsközönsége. 175 fontért egyébként kapsz korlátlan étel- és italfogyasztást, remek (vagy nem annyira) dizájnt valami tematikára épülve, élőzenét, ugrálóvárat/dodzsemet és tűzijátékot (a Spring Ball ugyanezt nyújtja tűzijáték és dodzsem nélkül). Az egyetlen, ami ebből tényleg pénzt is ér szerintem, az az élőzene (tavaly a Queens' bálján fellépett például a Bastille, akik legalább aránylag híresek, még ha nem is a kedvenceim) - de az is egészen addig vonzó csak, amíg rá nem jön az ember, hogy 175 fontból kényelmesen kijön a Sziget hetijegy. Szóval a dolog konklúziója az az, hogy ezeken az eseményeken dolgozni szerintem érdekes, adnak érte pénzt, és ha ugyan sajnos nem is lehetek én az az egyén, akit három óra kukába való fejlógatás után a mentő visz el (true story szombatról), azért a szépen feldíszített helyszínt meg az előadók egy részét meg lehet nézni.
(Egyébként azért remélem nem az én kelet-európai lelkem az egyetlen, amit kicsit megráz az, hogy ezen az egyetemen a "diákoktól diákoknak" buliért sok száz fő fizet fejenként 60 ezer forintot, és azért, hogy mosogatni mehessek külön interjún kell részt vennem. Félelmetesek az összegek, amik itt mozognak. És bálból több tíz van.)

Egyébként további izgalmak az életemben, hogy pszichológiai kísérletekre járok (egeret játszani mármint), mert szórakoztatóak, segítem a tudomány előrehaladását (jó, ez kevéssé hihető indok volt), lehet cukorkát kóstolni rajtuk (!), és fizetnek is érte (mondtam, hogy ez a teljes szövegrész arról fog szólni, hogy hogy keresek kemény ötfontos összegeket). Komolyan, hol nem éri meg.

Amit pedig a múlt term óta nem mesélek el az az, hogy járok (najó, eddig háromszor voltam) debate-et bírálni a Cambridge Union középiskolás versenyére. 600 csapat részvételével az ország kb. minden részén zajlottak fordulók (és most jön a döntő másfél hét múlva, minő izgalmak!), és remek volt, mert sok izgalmas debaterrel lehetett együtt utazni bírálni, lehetett megváltani a fiatalságot, ami ugye mindig jó, és ráadásul a Union kifizette a vonatjegyeinket. Szóval voltam már kétszer Londonban valaki más pénzén, ami remek. Pláne, hogy sikerült kihasználnom a lehetőséget a szociális életem további felvirágoztatására (haha), így múlt hétfőn például a UCL-es magyar society aktuális sörözésén találkoztam egy kedves volt iskolatársammal (jelentem: a UCL-en is szép számmal akadnak magyarok!). Meg hát nyilván a londoni metró már önmagában mindig izgalmas. Oké, igazából jelenleg számomra minden metró izgalmas. Sőt, minden olyan település, aminek nem érek el gyalog az egyik végéből a másikba ijesztően hamar.

Nyelvész pályafutásom (haha) két eddigi legnagyobb sikerélménye

1. A szemantika szupervizorom a múlt heti szupervízió után odajött hozzám, hogy "na, mi van a magyarral?". Majdnem azt válaszoltam, hogy "köszöni, megvan", de inkább igyekeztem valami félig értelmeset makogni a nyelvről általában, ha már ilyen kedvesen odajött hozzám. Következő kérdése annál meglepőbb volt viszont: "És te teljesen jól beszéled?". Én: Ööö, ja? Ő: De komolyan? De jó! Akkor teljesen bilingvis anyanyelvi vagy angolul és magyarul? Én: ?! Öö, nem? Csak a magyar az anyanyelvem. Ő: KOMOLYAN???

Szóval ja, sikerült három héten keresztül megtévesztenem egy nyelvészt. Persze a dolog szépséghibája az, hogy görög. Egy angol sosem hinné azt, hogy angol vagyok. De sebaj. Azért ezzel elnyerte a szeretetemet.

2. Hétvégén a bálon leszólítottam az egyik szervezőt, akivel épp együtt pakoltam a műanyag borospoharakat, hogy "szia, bocsi, de te nem vagy véletlenül észak-ír"? Mire mondta, hogy de, ennyire nyilvánvaló? Megnyugtattam, hogy csak nyelvészetet tanulok. Szóval legalább láthattam, hogy volt valami haszna az első féléves Varieties of English tárgynak. (Persze abba nem szabad belegondolni, hogy mennyire hasznos igazából az, hogy megmondom honnan származnak vadidegenek. Bár persze még írhat rólam darabot Shaw.)

Egyébként pedig holnap vége az ötödik hétnek, már látjuk a fényt az alagút végén, sőt már repülőjegyem is van.