Nem lehet elég korán kezdeni

Azt olvastam egyszer egy utazós blogon, hogy az utazós blogok írásának az a titka, hogy már otthon el kell kezdeni. Szóval elkezdem, hátha így nagyobb lesz a motiváció arra, hogy ténylegesen írjam is majd. Blogot írni évek óta szeretnék (újra), csak persze nem olyat terveztem, amit utána anyukám is elolvas, meg persze minden barátjának és üzletfelének átküld. Úgyhogy sok az egyelőre eldöntetlen kérdés, mint például, hogy arról írok-e, hogy mi van velem, jaj, eszem-e rendesen, vagy igyekszem azokhoz is szólni, akik később ábrándulnak majd ki a magyar oktatási rendszerből, és akarnak Angliába menni (Egyébként igen, szeretnék az utóbbiakhoz is szólni. És nem, enni nem fogok rendesen.). Még azt sem tudom, hogy illő-e egyáltalán nevükön nevezni majd a kedves kis angol ismerőseimet, mert ugyan magyarul nem értenek, de én hiszek a Google Translate és társai hatalmában. Gondolom elválik.

Mivel a napomat pakolással kéne töltenem, így kevesebb, mint 48 órával az indulásom előtt, ideális az időpont az első bejegyzés megírására. A sok 2000 szavas esszé helyett is blogolni fogok, ha minden igaz. Tehát akkor tisztázzuk az alapvető kérdéseket, amik az elmúlt 10 hónapban felmerültek, mióta tudom, hogy cambridge-i diák leszek.

Hova mész?

A Cambridge-i Egyetemre, ami meglepő módon Cambridge-ben van, Londontól nem messze, még mindig Dél-Angliában, szóval nagy skót hideg nem lesz, szép RP akcentus viszont igen. Az egyetem sajátossága, hogy úgynevezett college-ok alkotják, amik a magyar kollégiumokkal szemben nem csak az ember lakását jelentik, hanem valamilyen szinten az oktatása színhelyét is, ráadásul felvételikor sem az egyetemre jelentkezel, hanem rögtön egy college-ba. Vagyis nem csak szocializálódsz a college-odban, de ők szervezik a tanításod egy részét is. Ez felveti, hogy akkor most világ egyik legjobb egyeteme ide, vagy oda, van-e különbség a college-ok között, és többet ér-e az a diák, aki az egyikbe járt, mint aki a másikba. (Erről természetesen rangsorok is vannak, meg végeláthatatlan viták.) Nos, számomra szerencsére az egész "menő-e eléggé az én college-om, vagy majd a Trinitybe járt kisdiáknak előbb lesz munkája" dilemma tárgytalan, ugyanis a nyelvészet (hoppá, spoiler, azt fogok tanulni) kellően kis szak ahhoz, hogy tanszékileg szervezzék a teljes oktatást, és ne college-onként.

De akkor a tárgyra térve mégis hova megyek én. A Newnham College-ba ("nyúönem", a h-t nem ejtik), ami - csak hogy a lényeggel kezdjem - csak nőknek van. Hoppá, bentlakásos lányiskola! Vagy mégsem. Cambridge-ben jelenleg két olyan college van, ami csak nőket vesz fel. Volt régebben több is, de már koedukálódtak. Ennek nyilván történelmi okai vannak, ugyanis a Newnhamet akkor alapították, mikor még csak férfiak járhattak "úgy igazán" az egyetemre. Erre egyébként egyrészt lehet büszkének lenni, mert éljen a női egyenjogúság, másrészt pedig a Newnhamnek az átlagnál jóval felszereltebb saját laborjai vannak (ez nem érint), és még a könyvtára is nagyobb (ez annál inkább), mert ugye mikor ezekre először szükség volt, akkor a nők még nem használhatták a közös egyetemi verziókat. Amúgy meg sok egyéb előny van, többek között igazi konyhákat kapunk, nem konyháknak csúfolt sufnikat, amikbe be van vágva egy mikró. Az egyenjogúság és ennek szellemisége pedig a mai napig jelentős, mert ugyan már mindkét nem ugyanazt a diplomát kapja, azért a Newnham felhívja a figyelmet arra, hogy az egyetemi oktatóknak még mindig csak siralmasan kis része nő, szóval nincs rendben minden.

A college amúgy egy keskeny út egyik oldalán van. Mely út másik oldalán a tanszék. Szóval az ágyamtól az előadóig tartó utat jelenleg olyan öt percre saccolom, ami a Dunakeszi-Horváth Mihály tér távolságnál azért jóval barátságosabb. Ott fogok lakni három éven keresztül, később majd még a szobámat is én választom meg, szóval mindenképp kellemes lesz. Ja, vannak gyönyörű kertek is, de azokról gondolom majd fotókkal együtt kéne mesélni. Szobatársam nem lesz, Cambridge-ben senkinek nincs, tanulj szépen hajnali négykor is, nehogy megzavarjanak a partiból éppen hazaesők.

Mit fogsz tanulni?

Nyelvészetet. Erre az első kérdés mindig az, hogy ja, angolt? Nem, nem angolt a magyarországi értelemben, mert nem angol mint idegennyelv a képzés, hanem angol anyanyelvűekre van célozva (mint az egész egyetem, nyilván). Nem is angolt az angliai értelemben, mert ott meg ez az angol irodalom szakot jelentené.
Magyar képzési rendszerben a szak nagyjából a szabad bölcsészet szak elméleti nyelvészet szakirányának felel meg, csak sokkal rugalmasabb. Vagyis a nyelvről mint jelenségről fogok tanulni, arról, hogy mi az, mennyire univerzális a világban, hogy van, miért van, hogy tanuljuk meg, vagyis inkább sajátítjuk el, stb. Tájékozottabbak azt is kérdezték már, hogy elméleti, avagy alkalmazott nyelvészetet fogok-e tanulni. A válasz az, hogy mindkettőt.

Az első évben minden tantárgyam kötelező, aztán a másodévtől gyakorlatilag teljesen rám lesz bízva, hogy mit is választok, szóval még az is lehet, hogy számítógépes nyelvészetet, nyelvfilozófiát, vagy német nyelvtörténetet fogok. Vagy bármi mást. Első évben ami lesz, az hangtan, alaktan, mondattan, jelentéstan, angol nyelvtörténet, illetve pszicholingvisztika, meg szociolingvisztika, mindezek négy tárgyba zsúfolva. Heti négy, azaz 4, kiírva pedig NÉGY előadásom lesz, egyenként 60 percesek. Ez eddig vidáman hangzik, nagyjából ötödannyi munka, mint egy átlagos BME-s képzés. Akkor hol itt a csapda?

Mitől különleges a cambridge-i oktatás?

Az úgynevezett szupervíziós rendszertől. Ez gyakorlatilag csak Oxfordban van meg így, ugyanebben a formában, csak ott tutoriálnak (?) nevezik őket. Ezek négyszemközti, vagy legalábbis kiscsoportos tanórák, amik jellegükből adódóan igen intenzívek, és állítólag a tanulás leghatékonyabb formái (szerintem az amúgy a Tesz-vesz város nézése, de mindegy). Az oktató felad előre egy adag feladatot, vagy esszét, aminek leadási határideje egy nappal a szupervízió előtt van. A diák fent marad hajnalig, ezerszer megbánja, hogy nem a Kecskeméti Főiskolára ment, leadja az elvárt dolgot, kómába zuhan, majd másnap a szupervízióján az oktató (aki addigra elolvasta az anyagot, hoppá!) részletesen megbeszélget vele mindent. Nos, ilyenből lesz nekem szerintem heti három. (A nyelvészetnek egyébként a cambridge-i átlagnál kevesebb előadása és több szupervíziója van.) Sok olyat hallottam már, hogy igen félelmetes, közben pedig izgalmas, meg jó, meg inspiráló, meg miegyéb, hogy esetenként a szupervizorod maga a tankönyv szerzője, és személyesen őt kérdezheted a dolgokról, amiket leírt.

Viszont továbbra is ott tartunk, hogy heti hét órában van "contact time"-om, vagyis akkor kell konkrétan lennem valahol. Nos, a továbbiakban állítólag tanulni kell majd; olyanokat olvastam, hogy egy-egy esszé megírása 10-12 óra munka. Ez egyrészt nagyon jól hangzik, mert végre ülhet az ember a könyvtárban (hisz mi másra vágynánk), és felfoghatja egyedül azt, amit akar, anélkül, hogy a magukban motyogó, táblára vakargató tanárok sokszor 90 percen keresztül zavarnák meg őt ebben. Aztán a hét tanóra meg arról szól, amit már nem lehet egyedül megtanulni, arról viszont nagyon. Másrészt pedig nyilván hihetetlenül ijesztő, hogy majd napi 6-8 órában kell motiválnom saját magamat arra, hogy tanuljak. És nem lesz óra, amit nézhetek, ájfón, amit nyomkodhatok, kicsöngetés, amire várjak.

Miért vagy még itthon októberben?

Ami eddig a legjobban tetszik az egész cambridge-i mókában az az, hogy alig kell ott lenni (ja, a motivációs levelembe anno nem ezt írtam). 6 hónap a nettó ott töltendő idő, vizsgaidőszakostul, mindenestül. Most elmegyek két hónapra, aztán hazajövök. Január közepén megint elmegyek két hónapra, és ezzel le is zárult az oktatás mint olyan. Aztán április közepén még elmegyek két hónapra, és az már csak ismétlés, meg vizsgaidőszak, meg bálok, meg öröm. Szóval 6 hónapot itthon leszek minden évben, jéj. Egyszer kiszámoltuk a kedves orvosis barátokkal, hogy nekem egy évben van annyi szünetem, mint nekik hat év alatt (ennek megjegyzésével most ismét növelem ám a népszerűségemet). Szóval a cambridge-iek úgy gondolják, hogy ők 2×8 hétben át tudják adni mindazt, amire a magyar egyetem 2×14-et szán; izgalmas (meg véres). Félévek sem abban az értelemben nincsenek, hogy félévente lenne számonkérés, sem abban, hogy félévente elkezdene kicsit más tantárgyakat tanulni az ember. (A képzés amúgy 3 éves lesz, és a végén BA diplomát kapok, ezt is többen kérdezték már.)

Bocsánat, hogy ezt megkérdem, de ennyire gazdag vagy?

Nem, akkor a Harvardra mentem volna, haha. Úgy van, hogy az angol állam az alapképzésedre ad kölcsönt, amennyiben EU tagállamból származol (ezúton küldeném legforróbb csókjaimat az összes EU-szkepticista politikusnak). Az éves tandíj amúgy 9000 font, senki ne számolja át forintba, mert durva lesz. Viszont ebből semmit nem kell most befizetnem, hanem majd ha már elvégeztem a képzést, és megfelelően sokat keresek (ez egyébként tényleg egy elfogadható összegben van meghatározva), akkor kell elkezdenem visszafizetni a pénzt. És akkor is csak a fizetésem megadott összeg feletti részének megadott százalékát, ami aránylag alacsony (már feltéve, hogy nem lesz nagyon magas a fizetésem). A legjobb pedig az, hogy ha sosem éri el a fizetésed a megfelelő szintet (ezen a ponton azért utalnék arra, hogy Magyarországon akkora az ember fizetése, amekkorának nem szégyelli hazudni), akkor sosem kell visszafizetned semmit, és az egész pénzügyi hercehurca lezárul a diplomázásod után 20, vagy 30 évvel - amit addig visszakapott tőled az angol állam, azt visszakapta, amit nem, azt nem. Nekem ez mérhetetlenül tetszik, javaslom csináljanak ilyet az okos döntéshozók Magyarországon is, ahelyett, hogy módszeresen teszik tönkre mind a diákságot, mind az egyetemeket. (Amúgy még a 9000 is lehet, hogy csak 3000 lesz az első évben, mert megpályáztam valami ösztöndíjat.)

Ha már ösztöndíj: nos, ezt így Cambridge-ben ebben a formában nem ismerik. Nem az átlagod alapján kapsz támogatást, hanem kizárólag szociális alapon. Vagyis ha felvettek, és leadod a papírokat, amik alapján a szüleid nagyon szegények (megsúgom: a legtöbb magyar nagyon szegénynek minősül angol mérce alapján), akkor kapsz pénzt, mert az a küldetésük, hogy "ha elég jó vagy ahhoz, hogy felvegyünk, akkor nehogy az anyagi helyzeted riasszon el". Szóval én kapok pénzt megélhetési célokra az egyetemtől, és még a college-omtól is. Mennyit? Sokat. Önmagában nem eleget, de sokat. Szóval javaslom mindenki minél hamarabb látogasson meg, amikor még hihetetlenül gazdagnak fogom érezni magam (érkezéskor egy összegben fizetik ki a támogatást), és hajlamos leszek rengeteg guinnessre és teára meghívni a kedves vendéget.

Túlzás egyébként, hogy átlag alapján semmit nem kapsz, akik firstöt szereznek év végén (az a legeslegjobb jegy), azok kapnak pár száz fontot, de ezzel egyelőre még az álmodozás szintjén sem számolnék. Meg ha tankönyvet veszel, annak automatikusan kifizetik a felét, támogatják a nyári utazásaid, ha bármilyen módon el tudod adni, hogy kötődik a szakodhoz, meg támogatnak körülbelül minden támogatható dolgot, csak pályázni kell. Szóval mindenképpen van jóléti állam, rajság, pénz és fűszoknya, csak még nem látom pontosan mennyire.

Ismersz már embereket?

Igen, hihetetlenül jól működik a "support network", vagyis már ismerek velem egy évfolyamon tanuló nyelvészeket, megkerestek a fölém járó Newnhames nyelvészek, illetve kaptam college családot is. Ez a tradíció Oxbridge minden college-ában megvan: a másodévesek párt (vagy nagyobb csoportot) alkotnak, ezt elnevezik házasságnak, és örökbe fogadnak két elsőst. Arra mindig figyelnek, hogy a "felmenőid" között legyenek szép számmal azonos szakon lévő emberek, koedukált college-okban pedig azért leginkább ellenkező neműek szoktak házasodni, de ez utóbbi számomra nem releváns. Szóval már van is két anyukám, francia-spanyol szakosak, meg egy testvérem, aki francia-német, és ha minden igaz pár hónap múlva már feleségem is lesz, minő izgalmak. Ez az egész játék amúgy akkor kezd elvileg igazán izgalmas lenni, mikor feltérképezed a különféle unokanagynéniket és üknagymamákat, és rájössz, hogy mindenki a rokonod valahol.

Természetesen ismerem a Director of Studiesomat (továbbiakban DoS), aki a tanulmányaimért felelős személy, trimeszterenként kétszer a fejemre koppint, hogy tanuljak, és amúgy ő felvételiztetett. Kapok még majd tutort is, aki pedig minden nem szakmai dologért felelős, vagyis állítólag hozzá lehet majd menni sírni, ha egy hétre jönne valaki meglátogatni, nem csak három napra, vagy kevés a pénz, vagy nagy a hideg, vagy a DoS nem jófej, vagy egyáltalán, kicsi Eszter nem tudja épp elérni a maximális tanulmányi potenciálját. És akkor a tutor rohan, és mindent megtesz, hogy kicsi Eszter kihozhasson magából mindent, ami sosem volt benne, és az egész egyetem remekül működjön. (Egyébként ezt az egész mesét majd akkor hiszem el teljesen, ha már látom.)

Találkoztam már cambridge-i magyarokkal is, ahol a felsőbb évesek átadták minden tudásukat, és úgy általában jól éreztük magunkat. Korábbi években az a tizenpár magyar, aki az egyetemre ment jellemzően azért fiú volt, és fizikát, informatikát, vagy matekot tanult. Idén állítólag 22-en megyünk, és van benne legalább 5 lány, amiből 4 nem is természettudományt tanul, szóval egyre vegyesebb a társaság, meg ezek azért előremutató tendenciák. Egyébként meglepő módon az egyik lány szintén a Newnhambe jön (építészetet tanulni), szóval nem kell majd messzire mennem magyar társaságért sem.

Jó, jó, de mit fogsz tudni kezdeni egy nyelvész diplomával?

Igen, ezt sokan megkérdezték, és én értékelem az őszinteséget, még ha jelentős társadalmi problémának is tekintem országunkban, hogy senki nem lehet megbecsült, aki nem jogász/közgazdász/mérnök/orvos. Az egy idő után már kevéssé frappáns visszakérdezésem amúgy az volt, hogy "mit fogok kezdeni egy cambridge-i diplomával?", ami általában elérte a kívánt hatást.

De viccen kívül amúgy én hiszek abban, hogy egyszer Magyarországon is eljutunk oda (meg már most is arra tartunk!), ami "nyugaton" már megvalósult, vagyis hogy azért mész az egyetemre, hogy valami olyat tanulj, amit szeretsz, és ami érdekel, aztán vagy csinálsz tudományos karriert, vagy a szakmádat majd megtanulod a munkahelyeden. Ez nagyjából azt jelenti, hogy lehetsz marketinges marketing diplomával, de történelem, vagy filozófia szakról is. Ennek megfelelően lehet, hogy elmegyek majd a vállalati szférába eladni a lelkemet. Érdekel még az újságírás, csak ezt egy kissé béna blogbejegyzés közepén megjegyezni annyira nem előnyös. Meg remélem, hogy eljön majd az idő, mikor az (egyetemi és középiskolai) tanárok nem lesznek alulfizetettek, lenézettek és kontraszelektáltak, és akkor szívesen tanítanék is. Vagy vennék részt valami "tehetséges magyar diákok angliai egyetemre juttatása" kezdeményezésben. De mindez még messze van, akár még debate coach is lehetek Katarban.

(És persze tehetős agglegények jelentkezését immár 20 éve folyamatosan örömmel fogadom!)

Mit vársz nagyon?

Ezt ugyan senki nem kérdezte, de azért elmesélem. Szóval egyrészt az angol nyelvet. Szerintem tanulmányoktól függetlenül le fog kötni pár hónapig, hogy te jó ég, itt mindenki tökéletesen beszéli a tökéletes britet, amibe én évek óta tökéletesen szerelmes vagyok. Mindenkiből spontán jön a glottal reinforcement, meg az optional affrication, még a bolti pénztárosból is, és hűha, az ott egy intrusive r volt.

Ezen kívül szerintem fantasztikus lesz, hogy ott mindenki egy egyetemre jár, szaktól függetlenül, és a bölcsész nem esküszik arra, hogy a lottónyereményéből bezáratja a közgázt, a mérnök sem vizeli le a nevezett közgázt, és úgy általában nem lesz semmiféle elhatárolódás a szakok között. Minden college-ba jár minden szakos ember, sőt a Newnhamben állítólag még a szobákat is igyekeznek úgy beosztani, hogy különféle érdeklődésű emberek lakjanak közel egymáshoz. Ettől talán kevesebb a szakbarbár, mint itthon, meg a villamosmérnök nem tudja beszűkülten lenézni a művészettörténészt, mert esténként együtt főznek, és látják, hogy ja, a másik is jófej, értelmes, szereti, amit csinál, meg amúgy még tanulnia is ugyanúgy sokat kell. Mellesleg azt is várom, hogy Cambridge-ben állítólag tényleg nagyobb mértékben szeretik az emberek (mind az oktatók, mind a diákok), amit csinálnak, bár nyilván azért ott sincsenek utópisztikus állapotok.

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy amiért egy kicsit irigyel, az a "going away to college" jelenség, ami külföldön divat, nálunk pedig annyira nem (főként azért, mert sok a fővárosi, és a fővárosiak nem mennek sehova). Szóval elmész, lesz ott is egy életed, de megmarad az itthoni is (mondtam már, hogy 6 hónapnyi szünetem van?), és összességében nem ugyanazon a négyeshatoson jársz be minden reggel, mint a gimibe, nem ugyanazokat az embereket nézed az előadóban, akik az osztálytársaid voltak, és persze nem a szüleiddel laksz. Ebbe őszintén szólva én nem nagyon gondoltam bele, mielőtt az illető említette volna, de remélem jó lesz.

Haza fogsz jönni?

Igen.

El fogsz felejteni minket?

Nem.

Megtörendő a szöveget, itt egy kép a Newnhamről. Azt hiszem, szép helyen fogok lakni.

Ennyi lenne az első, iszonyatosan hosszú és valószínűleg a legtöbbek számára iszonyatosan nem izgalmas bejegyzés. Szerintem aki ezt olvasta, az a fentebbiek nagy részét már mind tudta, szóval nincs mentségem.
Egyszer még jó lesz valamire/valakinek, addig pedig én jól szórakoztam, meg főleg halogattam a különféle szoknyák, adapterek, oltási könyvek, hivatalos levelek és születési anyakönyvi kivonatok előhalászását.

Leszek ennél még izgalmasabb is, meg csütörtöktől jönnek majd a képek!