"A jól működő önteltséget az intelligencia indikátoraként kezeljük."

A (Twitterről már ismert) címet elnézve nyilvánvaló, hogy: itt voltak a kis barátaim!!! Ilyet ugyanis csak a Zsolt tud mondani. Vagy ha ez így nem is igaz, az azért biztos, hogy a számos angol lány közül egyik sem nyilatkozna meg ilyen remekül magyarul. Ja, egyébként disclaimer: amikor azt mondom, hogy "a kis", az a szeretet egyetemes kifejezése, nem a lenézésé. Anyukám szóvá tette ugyanis ezt a múltkori bejegyzés után, és ha még neki sem tűnt fel az elmúlt mintegy fél évben, hogy milyen kontextusban használom (használjuk!) azt, hogy "a kis", akkor nem feltétlenül várhatom el a nagyvilágtól.

Szóval az elmúlt több, mint egy hét igen mozgalmasan telt. Rájöttem például, hogy kiválóan tudok kávézóban tanulni, ami többek számára meglepő, némileg egészségtelen, meg főleg drága - de legalább eredményes. A varázslatos oktatásommal kapcsolatos problémáim nagyjából változatlanok. A múlt héten a legjobb szupervizorom kifejtette, hogy ne ijedjünk meg, ha tele van az esszénk javításokkal, ő legalább segíteni akar nekünk, és tudja, hogy sok már szupervizor csak ráírja, hogy "well done", aztán azt hiszi a diák, hogy minden rendben, nincs hova fejlődni, és meglepődik a vizsgákon. Majd ezek után sikerült olyan visszajelzéseket kapnom (persze nem tőle!), hogy "kiváló esszé" (zéró igazi kommentár magán az esszén), illetve (ezt egy harmadik embertől) "nagyon-nagyon jó, nem is igazán tudok róla mit mondani". Most minden szerénykedés és burkolt önfényezés nélkül azért nem hiszem, hogy ilyen fantasztikus lennék. Egyszerűen csak nem kívántak javítani a leadott dolgokon, mert végül is nem ezért vannak fizetve, á. Az egész még inkább frusztráló, mert ez a két szupervizor nem csak, hogy rendes visszajelzést nem ad, de utána a szupervízión magán sem nagyon zajlik semmi. Ma például elő kellett adnom a "kiváló esszém" tartalmát. Köszönöm, ebből nem okultam. Ahogyan abból sem, hogy a kedves professzor asszony minden második mondata az volt, hogy "hm, ez nagyon érdekes, de nem tudom a választ". A probléma csak az, hogy ez nem a gimnázium, ahol ha a tanár rossz is, legalább ő állítja össze a számonkérést. Itt a vizsgán nem az lesz a kérdés, amit a néninek eszébe jutott elmesélni, hanem a tényleges tananyag... amiről pedig nevezett néni olyan sokat nem árul el. Egyébként nem az van ám, hogy elment a maradék józan eszem is, és azt hiszem van jogom random kritizálni cambridge-i oktatókat, egyszerűen csak van két fantasztikus szupervizorom, akik megmutatják miről kéne szólnia a dolognak, és akkor ahhoz képest sajnos nagyon is látszik, hogy mi az, mikor felesleges volt átmenni az út túloldalára. Viszont jó hír, hogy legalább vége a szociolingvisztikának, ami egyrészt előadóváltást jelent, másrészt végre elkezdünk a szupervizorom tényleges szakterületéről tanulni, gondolom azért arról több mondanivalója lesz majd. További jó hír, hogy két hét van hátra, és addig is a tantárgyak/oktatók fele még mindig igen-igen jó. Panaszáradat vége.

A pub kvízen múlt héten megnyertük ismét a legjobb név kategóriát és az ahhoz járó rengeteg csokit (This is not the greatest pub quiz name in the world this is just a tribute - popkult utalás, ráismerni szabad). Majd ma ismét megnyertük (I quizzed a girl and I liked it - Katy Perryre talán még kevésbé illik bármiféle "kult", bár ki tudja), sőőőőőt a tényleges kvízt is megnyertük ezúttal, dicsőségünkre szóljon: három csapatból. Szóval csoki is volt, meg 20 fontnyi italkupon is, ami pont jól jön Meg születésnapjára. 

A múlt hét izgalmai közé tartozik, hogy segítettem a college anyukámnak a szupervíziós feladatát megoldani. Ja, hogy ennek fordítva kéne történnie? Igen ám, de ő ugye másodéves nyelvszakos, és kitalálta a kedves tanszék, hogy akkor most dobjunk be random két hétnyi nyelvészetet, hátha megszeretik, és specializálódnak benne. Csak persze előadás nem volt, szupervízió nem volt, a feladatot ellenben le kellett adni (nagyon meg fogják így szeretni nyilván). Meg sem lepődünk, kérem, ez csak a szokásos cambridge-i "tanítsd meg magadnak" módszer. Egyébként kiválóan elszórakoztunk a feladatokon úgy, hogy ő a nyelvészetről nem tud egy szót sem, én pedig spanyolul (amilyen nyelven az egész volt). 

A hétvégén zajlott a Cambridge IV, ami a világ egyik legrangosabb vitaversenye, amit én kihagytam, mert azért csak van, ami prioritást élvez az életben. Elmentem viszont a pénteki nagyon sok workshopra, ahol még a szokásosnál is több világklasszis vitázó tartott sok érdekes dologról előadást - ez egyrészt nagyon jó volt, másrészt most egy hétig minimum nem akarok vitaworkshopot látni. Itt volt továbbá szintén pénteken hazánk egy jeles államtitkára valami innovációs bemutató akármicsoda miatt - de a lényeg: eljött beszélgetni a magyar society-vel arról, hogy miért is nem kapunk mi munkát otthon (?!), miért nem fogadják el az angol mesterdiplomát (?!), és egyáltalán, mivel lehetne rávenni minket arra, hogy hazamenjünk az egyetem elvégzése után. Voltak ígéretek mindenféle ösztöndíj- és gyakornokprogramokról... de sajnos összességében bár a kezdeményezést méltánylandónak tartom, maga az esemény kicsit kiábrándító volt. Meglepő módon egyébként nem elsősorban az államtitkár úr mondandója miatt, hanem mert a cambridge-i magyar diákok egy része hamar átfordította a beszélgetést az azon való rinyálásba, hogy nekünk bizony nem lesz állásunk otthon, hát hogy is mehetnénk haza. Kicsit az volt az érzésem, hogy többen összekeverték a munkanélküliséget azzal, hogy alapvetően rosszabb az életszínvonal ott, mint itt, és kicsit talán kevésbé ájul el minden munkaadó azonnal a Cambridge felirattól egy diplomán. Ezen viszont nyilván nem fog egy darab politikus egy maréknyi huszonéves kedvéért saját kezűleg változtatni. Szóval ha sikerült volna konkrétan és probléma orientáltan beszélgetni, akkor én láttam volna a dologban a potenciált (persze lehet, hogy még van is, hisz "hosszú távú együttműködésről" van szó), de így, hogy csak általánosságban picsogtunk (márelnézést) nem feltétlenül volt értelme. 

Vasárnap volt az úgynevezett hustings, vagyis a JCR (a mini college HÖK) bizottsági tagjainak (??) megválasztása. Voltak manifesztók (meg olyan is, aki kommunista kiáltvány paródiát csinált belőle), beszédek, kérdések, majd hétfőn szavazás, és mostanra már eredmény is. A tanulság ismét az, hogy hihetetlenül komolyan vesznek itt a jól funkcionáló diák-érdekképviseletben nagyon sok dolgot, ami otthon közel elképzelhetetlen lenne. Folyik a kampány a kevésbé elborzasztó kicsit alacsonyabb lakbérekért, de sokat beszéltek a diákok mentális egészségéről is (kéne egy "iskolapszichológus", csak a college nem szeretne rá pénzt adni), ráadásul még addig is elmentek, hogy le kéne cserélni a tűzajtókat, mert így nem lakhatnak tolószékesek a college-ban. Nem mondom persze, hogy itt mágikus úton mindenre rábólint a vezetőség, és folyik a csapból a font, de nagyon jó volt látni, hogy a diákság egy csomó dologgal igen komolyan foglalkozik - még akkor is, ha engem nyilván egyik problémakör sem érint igazán, mert egyelőre még sem pszichológushoz nem szeretnék menni, sem évet halasztani nem tervezek. A pozícióknak egyébként csak a felét választották újra most (így a bizottságnak mindig csak a fele új, ami okos rendszer), a másik fele majd a következő termben - szóval akkor lehet majd izgulni, hogy lesz-e belőlem international officer (meg akarok-e akkor még egyáltalán indulni majd). 

Édesapám jelezte, hogy írhatnék arról milyen kérdések is vannak a University Challenge-ben, mert attól még, hogy kvízműsor, bármi lehet. Szóval elmondom mi volt az az igen kevés kérdés, amire véletlenül tudtam a választ. Volt kérdés, amiben mutattak egy családfát egy regényből, és ki kellett találni a hiányzó szereplő nevét - lévén a regény a Büszkeség és balítélet volt, eddig még terjedt az irodalmi műveltségem. Mindig van zene és kép kör, és tegnap sikerült mindkettőnél szerencsésen eltalálnom a választ: felismertem például egy rekviemről, hogy Dvorak szerezte (haha, jó vicc, igazából csak megmondták, hogy "cseh zeneszerző", és az alapján tippeltem), egy képről pedig, hogy Toulouse-Lautrec festette. Utóbbinál azért jelentős könnyebbség volt, hogy az én édesapám kedvenc festőjéről van szó (asszem); a ráépülő kérdésekben pedig impresszionista festményeket kellett felismerni. Ez ugye három kérdés... a nem tudom, több százból? Nagy részük egyébként a kémia-fizika vonalon mozog, szóval meglehetősen esélytelen vagyok, bár van, amihez a nyolcadikos kémiatudás is elég lenne - már ha eszembe jutna bármi is valaha tíz másodperc alatt. A legizgalmasabb kérdés tegnap szerintem az volt, amiben három metrómegálló neve alapján kellett felismerni európai fővárosokat. Másodpercek alatt, természetesen. Továbbra is ajánlom, hogy aki érez magában elég kapacitást brit kvízműsorok nézésére, az tegye meg, nagyon szórakoztató.

Most pedig ha sikerült túlélni/átgörgetni a fentebbi bejegyzést, jöjjenek... a hétvége képei! Megnéztük a college-ok nagyjából felét, ittunk csoki felest (ez magyarul nem hangzik olyan jól), ettünk fudge-ot, én pedig sokat beszéltem magyarul. Egészen meglepő volt egyébként, ugyanis én végig azt hittem, hogy folyton magyarul beszélek, hiszen valakivel folyton csetelek/emailezek/skype-olok. De most, hogy tényleg magyarul beszéltem két napig rájöttem, hogy azért igazából nem. A fénypont az volt, mikor fél percig gondolkodtam azon, hogy is mondjuk magyarul, hogy hemisphere. Majd rájöttem, hogy földteke. Majd RékaZsolt rosszalló arckifejezését látva leesett, hogy valószínűleg nem földteke. És ekkor azt hiszem elárulták a megoldást. Mikor elmeséltem Megnek a történetet ő nemes egyszerűséggel kinevetett. Ja, és egész hétvégén nagyon menő volt, ahogy az összes belépőt megúsztuk, mert ugye egy diákigazolvány három embernek jelent belépést mindenhova (ahova a turisták sorba álltak, haha).

Képek (ha nem tetszik, a Réka fényképezőgépét tessék hibáztatni).

Nyissunk valami igazán széppel... janem. Szóval ez a szobám, eddig nem is volt róla kép. Ha valami rendetlennek tűnik, akkor azt a kedves vendégek követték el, nyilván nem én!

Ezt már azt hiszem láttuk. Az idő szép volt, éljen a november.

Az ultimate kötelező turistafotó (fűre lépni tilos, khm)

Ez a King's Chapel mennyezete, szerintünk nem csúnya. Ajánlom anyukámnak, egyébként.

Sajnos életünk közös képe már elkészült két éve Erdélyben, de ez sem olyan rossz. Háttérben a Sóhajok hídja.

Réka a Sóhajok hídján -  és nem azon, amelyiket a BME-n rajzolja folyton.

Jesus College, a hely, ahol a legjobb szupervízióim vannak. RékaZsolt megszavazta a top 3 college egyikének (a Selwyn és a Newnham mellett). A ló némileg indokolatlan.

The Eagle, avagy a pub, ahol Crick és Watson bejelentették, hogy felfedezték a spanyol viaszt. Tömeg volt, így nem ültünk be, de megnéztük a roppant izgalmas emléktáblát.

A Newnham könyvtárába szigorúan tilos vendégeket bevinni. Azt nem tudom fotózhatnak-e a vendégek, ha már egyszer mégis bejutottak valahogy.

Ui.: Vettem Newnhames pulcsit. Most is az van rajtam. Életem teljes hátralevő részében rajtam lesz, úgy döntöttem. So fluffy I'm gonna die!!!